Helyi sport

2023.08.23. 14:21

Helyt állt a szervezőmunka során a Vidux-Szegedi RSE

Alaposan kivette a részét a női U19-es világbajnokság szegedi meccseinek rendezéséből a Vidux-Szegedi RSE. A klub felnőttcsapatai hazai rendezésű tornán lépnek pályára a bajnoki szezon előtt.

Vajgely Pál

A vb-n a szegedi klubban nevelkedett Baksa Panna is pályára lépett.

Fotó: Karnok Csaba

Tíz napon át a röplabdáé volt a főszerep a Pick Arénában. Szeged volt ugyanis a társházigazdája a női U19-es világbajnokságnak, a torna lebonyolításában pedig komoly szerepet vállalt a Vidux-Szegedi RSE is. Szegeden összesen 52 mérkőzést bonyolítottak le, az A és a C csoport meccseit követően négy nyolcaddöntőt, valamint a helyosztókat rendezték a Tisza-parti városban. 

– Két, hangsúlyos alapterület volt. Az összes mérkőzés labdaszedőjét, valamint pályatörlőjét biztosítottuk, ez meccsenként tíz főt jelentett. Nehéz feladat volt, hiszen a nyár közepén voltunk, amikor a többség nyaral, de népes utánpótlásunknak köszönhetően megoldottuk a feladatot. Mellettük a beléptetésnél segédkeztek a fiatalok, a teendők koordinálását pedig az irodai dolgozók segítették, elsősorban Nagymihály Noémi, Komlósi Csilla és Kovács-Fiskus Fanni. Komoly stábbal vettünk részt, bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk segíteni a szövetség munkáját, és nem érkezett panasz a szervezést illetően – mondta a Délmagyarországnak Dávid Tibor, a klub ügyvezetője. 

Mindeközben nem csak a világbajnokság jelentett kihívást a Tisza-parti klubnak, hiszen közben gőzerővel zajlik az előkészítő munka a következő szezonra, amelyben a Vidux-Szegedi RSE férfi és női csapata is egyel magasabb osztályban szerepel majd. 

– Közben a napi teendők is ott voltak, ezt össze kellett hangolni a kollégáknak. A háttérben a pályázati elszámolások időszaka is zajlik, volt olyan kolléga, aki reggel négyig dolgozott. Ami másnak uborkaszezon, az nekünk most aktívabbra sikerült. Nagyon örülünk, hogy itt volt a vb, a szülőktől is hallottuk, hogy a gyerekeknek ez plusz motivációt jelentett – tette hozzá Dávid Tibor.

Ami pedig a klub felnőtt csapatait illeti, a férfiak szeptember végén, míg a hölgyek október közepén kezdik meg bajnoki szereplésüket. Mindkét csapatot már korábban láthatják a szegedi szurkolók, hiszen a klub megszervezi a Vidux-kupa felkészülési tornát, a József Attila Általános Iskola tornatermében két-két férfi és női csapatot lát vendégül a szegedi klub. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában