2023.09.16. 06:00
Defektes kerékkel is lenyomta a távot, de végül feladta az ausztriai versenyt a szegedi triatlonos
Peches versenyen van túl Szilágyi Péter.

Defektes kerékkel is 40 km-t versenyzett a szegedi triatlonos.
Fotó: Szilágyi Péter archívuma
A podersdorfi Austria Thriatlon versenyen állt rajthoz Szilágyi Péter: a szegedi sportolót ritkán tapasztalható pechsorozat sújtotta, hiszen még a verseny előtt is gondja volt a biciklijével, majd a kerekkel gyűlt meg a baja – közel 40 kilométert lapos kerékkel tekert végig, a futásnál viszont már kénytelen volt feladni a versenyt.
– A verseny előtti időszak is nehézkes volt számomra. Egy barátomnak kölcsönadtam a kerékpáromat, aki magát és a bringát is összetörte. Hetekig nem tudtam készülni a saját kerékpárommal, de a versenyre sikerült megjavítani. A rajt előtt azonban megláttuk, hogy van egy defektem, akkor sikerült cserekereket szereznem. Száznegyven kilométer körül vettem észre, hogy igencsak laposodik a kerekem. Végigmentem, de teljesen szétcsúsztam mentálisan és fizikailag is. A futásnak még nekivágtam, de három kilométer után jöttek a görcsök – összegzett lapunknak Szilágyi Péter.
– Olyan szintű görcs húzta a lábamat, amelyet talán eddig csak egyszer éreztem életemben. Most nem volt szerencsém, de a nyolcadik helyen szálltam ki a versenyből, hoztam az előre eltervezett időt. Szerettem volna egyéni csúccsal zárni ezt az évet, mert úgy érzem, jól sikerült a felkészülésem, edzés szempontjából jó évet zártam. Reális is volt egy egyéni csúcs és egy dobogós szereplés, de ezt a sors most nem így akarta. Az viszont pozitív, hogy a tanítványaim jól szerepeltek – tette hozzá Szilágyi Péter.
A szegedi triatlonos jövő héten az olaszországi swim&run világbajnokságon vesz részt, ahol kihívta a többszörös címvédő olasz versenyzőt, így izgalmas csata vár rá.