2024.03.18. 13:18
Alulmaradtak a párharcokban
Nyugodtan nevezhetjük értékesnek a Szeged-Csanád GA által Balmazújvárosban a Nyíregyháza ellen elért 0–0-s döntetlent, ám mivel a Győr és a Vasas is nyert, így a második helytől immár három egységre van a Tisza-parti alakulat.
Palincsár Martin (jobbról) és Márkvárt Dávid a védekezést jól megoldotta.
Fotó: Nyíregyháza SFC
Kemény, harcos meccs volt, amelyen inkább a hazaiak tűntek agresszívebbnek, és ezt a játékvezető sokszor tolerálta is.
Ám nem ezen múlott semmi, hanem azon, hogy a két csapat közül a Szeged alakított ki kevesebb helyzetet.
A védekezés immár szokás szerint remekül működött, nem véletlen, hogy a Tisza-partiak kapták a legkevesebb gólt az egész mezőnyben, mindössze 15-öt, és arra lehet is építeni, hogy megint szép sorozatot produkál a csapat a 467 perces kapott gól nélküli szériájával. Ráadásul az éllovas, a mezőny legeredményesebb alakulata sem tudta bevenni Molnár-Farkas Tamás kapuját.
A támadójáték ezúttal nem igazán volt határozott, de ez talán annak is köszönhető, hogy a Nyíregyháza is a jobban védekező együttesek közé tartozik.
A fentiekkel egyet értett a szegedi szakmai stáb is.
– Nem nyújtottunk jó teljesítményt. Nehéz volt a pálya talaja, amihez rosszul alkalmazkodtunk, lassan járattuk a labdát, körülményesen építettük a támadásainkat, és a párharcokban sem voltunk jók, kemény ellenféllel találtuk magunkat szemben. Kevés helyzetet alakítottunk ki, amelynek meg kell vizsgálni az okait. Szerettünk volna három pontot szerezni, de összességében a döntetlennel sem lehetünk elégedetlenek – nyilatkozta a meccs után a szegediek vezetőedzője, Alekszandar Sztevanovics.
Ami még biztató, és még mindig a védekezéshez tartozik, az a télen az MTK-hoz visszatért belső védő, Nagy Zsombor pótlása. Az ősszel még csak az NB III.-as keretben szerepelt Horváth Milán immár ötödik mérkőzését játszotta le kezdőként a másodosztályban, és ezen idő alatt a Szeged nem kapott ki, sőt nem kapott gólt sem.
A bajnokságban ezúttal szünet következik, a labdarúgó-válogatott két Európa-bajnoki felkészülési meccset is játszik az előttünk álló hétvégén.
Ezután pedig a labdarúgó NB II. következő, 26. fordulójában hazai mérkőzés következik: a Szeged-Csanád GA március 31-én 17 órától a Tiszakécske csapatát fogadja a Szent Gellért Fórumban. Aztán majd jön egy kisebb rangadó a Budapest Honvéd otthonában április első hétvégéjén, utána pedig a Haladás elleni újabb hazai találkozó. Az biztos, hogy a még hátralévő kilenc fordulóban olyan sok pontvesztés már nem fér bele, ha az NB I.-ről igazán álmodnak a szegediek.