Bejutottak a kupa négyes döntőjébe

2024.03.20. 19:50

Kellemetlen ellenfele volt a Pick Szegednek a PLER-Budapest

Nem forgott veszélyben az OTP Bank-Pick Szeged négyes döntőbe jutása, de nem adta könnyen a győzelmet a PLER-Budapest a férfi kézilabda magyar kupa negyeddöntőjében. Frimmel és Szilágyi megszórta a hazaiakat, előbbi tizenegy, utóbbi hét góllal zárta a meccset.

Becsei Dávid

Mackovsek két gólt lőtt a PLER ellen.

Jó ritmusban és felfogással kezdte a mérkőzést az OTP Bank-Pick Szeged. A zsúfolt programnak is köszönhetően Kárpáti Krisztián vezetőedző úgy döntött, a magyar kupa-negyeddöntőn való játék alól felmentést, ezáltal pihenőt ad Emil Kheri Imsgardnak, Mario Sostaricnak, Miguel Martinsnak és Bánhidi Bencének.

Luka Stepancic átlövésgólja indította a mérkőzés szegedi kezdést követően, majd legtöbbször Sebastian Frimmelt jegyezhettük fel gólszerzőként, hamar eljutott ötig. A 13. percben már 10–4-re vezetett a Szeged. Mikler ziccert és hétméterest is hárított, miközben több gyors, illetve könnyű gólt szerzett a Pick, de felállt fallal szemben sem tűnt tehetetlennek Bombac irányítása alatt. Jött is a hatgólos különbségnél a PLER edzőpárosától az időkérés, ami már rövidtávon is úgy látszott, használt.

A 20 éves balátlövő, Várszegi Csongor többször is rést talált a szegedi védelmen, ahogy büntetőből is sikerült túl járnia Mikler Roland eszén. Szépen, csendben 14–11-ig zárkózott fel a 22. minutumra a PLER. A hajrában még közelebb “lopóztak” a hazaiak a vendégekhez, a szünetben mindössze 19–17-re vezetett a Pick Szeged.

Bánhidi Bence távollétében Gleb Kalaras volt ma az elsődleges beállója a Szegednek.
Fotó: Sólya Eliza/pickhandball.hu

Villámgyorsan 3–0-val kezdték a második játékrészt a Tisza-partiak, de 17–22 után sem nyugodhattak meg. Nehezen adta magát a PLER, amely igyekezett minél inkább megnehezíteni a vendégek továbbjutását. Ez sikerült is, hiszen Simotics üres kapus góljával a 43. percben már csak 25–26 állt a BUD Aréna eredményjelzőjén. A 48. minutumban még mindig csak kettővel járt előrébb a Szeged, a hajrá közeledtével viszont sikerült megszilárdítania az előnyét. Az utolsó öt perc már 35–29-es Pick-vezetésről kezdődhetett. A legnagyobb, hétgólos különbség a lefújásra alakult ki, az április négyes döntőben a Szeged mellett a címvédő Telekom Veszprém, a NEKA és a Dabas lesz ott

PLER-Budapest–OTP Bank-Pick Szeged 31–38 (17–19)
Férfi kézilabda, Magyar Kupa, negyeddöntő. Budapest, BUD Aréna, 800 néző. Vezette: Hargitai. Markó.
PLER-Budapest: Kránitz – Szkokán 1, Markez 3, Groff 1, Farkas, SIMOTICS 5, Andjelic 2. Csere: Borsos (kapus), Vízler 1, F. SUNAJKO 4, Zalai 2, VÁRSZEGI 6/4, Fodor 3, Chaouachi 2, Bak, Fekete Á. 1. Edzők: Tamás Ádám, Lepsényi Sándor.
OTP Bank-Pick Szeged: Mikler – SZILÁGYI 7/4, Stepancic 3, BOMBAC 5, Kalaras 2, Mackovsek 2, FRIMMEL 11. Csere: Nagy M. (kapus), Gaber 2, Garciandía 4, Bodó, Szita 2, Molina, Jelinic, Tisza. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
Hétméteres: 5/4, ill. 4/4.
Kiállítás: 6, ill. 8 perc.

Helyszín: Tatabánya

Új időpontban, április helyett május 18-án és 19-én rendezik meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A helyszín Tatabánya lesz, az elődöntők sorsolását március 25-én, hétfőn 19 órától tartják az M4 Sport Kézilabda-magazinjában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában