Helyi sport

2024.04.22. 10:54

Előnybe került a Kosársuli a helyosztó első meccsén

Kilencpontos győzelmet aratott a Dunaharaszti otthonában, így előnyből várhatja a vasárnapi visszavágót a Vásárhelyi Kosársuli.

Delmagyar.hu

Kilencpontos előnyre tett szert a kékmezes vásárhelyi csapat.

Fotó: Hunbasket.hu

Az elveszített negyeddöntőt követően az 5-8. helyért zajló helyosztó vár a Vásárhelyi Kosársulira, ennek első állomásaként a Dunaharaszti a csapat ellenfele a kuparendszerű párharcban.

Az első, idegenbeli mérkőzésen jobban kezdtek a hazaiak, de 13–5 után rendezte a sorokat a Kosársuli, és nem sokkal később már egy pontra zárkózott, 20–19. A második negyed elején Balogh kettesével már a Kosársuli vezetett 27–28-nál, és a hullámzó meccs félidejében is a vásárhelyiek vezettek, miután a második negyedet Rosics triplája zárta, 48–51.

A harmadik negyed elején már a tízet is közelítette a vásárhelyiek előnye, majd Rosics újabb két triplájával továbbra is tartotta magabiztos előnyét a Kosársuli. Tizenhét is volt a közte, ebből végül kilenc pontot megőrzött a Kosársuli a végére, így a közel tripla-duplát elérő Rosics (30 pont, 18 lepattanó, 9 gólpassz) vezérletével előnybe került a vásárhelyi csapat a párharcban, amelynek visszavágója vasárnap lesz a Hódtói sportcsarnokban.

Ughy Albert, a Dunaharaszti edzője: Ezeket a helyosztó mérkőzéseket általában azok a csapatok nyerik, akiknek jobb a hozzáállása, több a motivációja, koncentráltabban érkeznek a mérkőzésre és felkészültebbek. Ezek ma nem mi voltunk. Ráadásul az egész szezon során megbízhatóan, agresszívan védekeztünk, de ezen a területen amit ma műveltünk az egy városi derbin is kevés lenne. Bízom benne, hogy a jövő heti visszavágóra mindenki összeszedi magát és tudunk játszani egy szoros mérkőzést a Vásárhely otthonában.

Sasa Vejinovic, a Kosársuli edzője:Tudtuk, hogy egy nagyon kellemetlen zónavédekezéssel fog várni minket a Dunaharaszti, ennek ellenére eleinte akadtak problémáink támadásban. Később ahogyan a külső dobásaink pontosabbá váltak úgy jött meg a harci kedvünk és egy egész jó kis mérkőzésen sikerült végül felül kerekednünk a hazai csapaton.

Dunaharaszti MTK-Vásárhelyi Kosársuli 98-107 (25-23, 23-28, 28-35, 22-21)
Férfi kosárlabda NB I./B, Zöld csoport, az 5-8. helyért, 1. mérkőzés. Dunaharaszti Sportcsarnok. Vezette: Rózsavölgyi, Hervay, Pécsi.
Dunaharaszti: Simonics O. 19/3, Imolay 19/9, Boinitzer 27/6, Joó 12/3, Rozs 14
Cserék: Bocsárdi 2, Fekete 2, Simonics L., Szatmári. Vezetőedző: Ughy Albert. 
Kosársuli: Rosic 30/21, Borbáth 9/9, Balogh 15, Bálint 22, Orgona 12/6. Cserék: Kelemen 8/6, Knyur 5/3, Bősz 3/3, Pinnyey 3. Vezetőedző: Saša Vejinović.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában