Hosszabbításban kaptak ki

2024.05.26. 20:14

Kikapott az ESMTK otthonában, bronzérmes lett a HFC az NB III.-ban

Pariban volt az ezüstéremért, de a második félidő hosszabbításában egy kontrából született góllal 2–1-es vereséget szenvedett a HFC az ESMTK vendégeként a labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának utolsó fordulójában. A vásárhelyiek így hatvan ponttal bronzérmesek lettek.

Becsei Dávid

Illusztráció: Karnok Csaba

Két alapemberére, Dóra Donátra és Rabecz Valterra eltiltás miatt nem számíthatott Antal Krisztián, de Zana Dávid és Hegedűs Martin is kisebb sérüléssel vállalta a játékot. A tét az volt az ESMTK otthonában, amennyiben nyer a HFC, akkor megelőzi ellenfelét a tabellán és a második helyen zárja a szezont.

Kissé bátortalanul futballoztak a vásárhelyiek, miközben a hazaiak rájuk erőltették akaratukat. A vendégek védelme viszont extrán állta a megpróbáltatásokat, ahogyan a kapuban Deczki Máté is. A 26. percben a szélen nem sikerült elrúgni egy labdát. Az ebből érkező beadást még kifejelte az egyik vásárhelyi védő, de erre már Hegedűs nem ért ki, Kovács pedig bevágta a labdát a jobb felső sarokba, 1–0.

Nem sokkal később akár pontot is tehetett volna az ESMTK a mérkőzés végére, de Lucz közelről nem tudta bevenni a kapus üresen tátongó egyik oldalát. A szünet előtt már mutattak életjeleket vendégek, de nagy gólszerzési lehetőség nem adódott előttük. 

Hamar, a 48. percben jött Mahler egyenlítő gólja. Egy jobb oldali beadásba Sipos rosszul fejelt bele. A labda pont Zámborihoz került, amelyet Mahlerhez passzolt, ő pedig az ötösön belülről nem hibázott, 1–1. Ezt követően mindkét csapat győzelemre játszott. A hazaiak leginkább átlövésekkel próbálkoztak, a HFC pedig Orosz beadásaiból próbált betalálni, de az utolsó passzok rendszerint pontatlanok voltak.

A hosszabbításra elkészültek erejükkel a vendégek, akik az ellenfél tizenhatosánál labdát veszítettek. Az előreívelést Török hagyta lepattanni, amit így Lucz a kifutó Deczki fölött beemelt, 2–1.

Antal Krisztián: – Sajnos vereséggel ért véget a tavaszi hadjáratunk, pedig benne volt a mérkőzésben, hogy mi is nyerhetünk. Mindenkire büszke vagyok, hogy eljutottunk odáig, az utolsó bajnokin még egy kiélezett meccset játszhattunk az ezüstéremért igazi futball hangulatban. Köszönjük az elutazó szurkolóinknak a támogatást, a vezetőségnek pedig a megfelelő háttér biztosítását.

ESMTK–Hódmezővásárhelyi FC 2–1 (1–0)
Labdarúgás, NB III., Dél-keleti csoport, 30. forduló. Budapest, ESMTK Stadion. Vezette: Maml Zoltán (Kondákor, Dobos).
ESMTK: Bencze A. – Tagai, Bartha, Slezák, Bán (Szűcs, 92.), Kovács B., Márton D., Túri, Molnár R., Wirth (Nagy B., 84.), Lucz. Edző: Turi Zoltán.
HFC: Deczki – Gréczi, Molnár B., Török, Mahler, Sipos G., Pleszkán (Borbás M., 83.), Guth (Tóth P., 63.), Zana, Zámbori D., Hegedűs M. (Orosz, 35.). Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Kovács B. (26.), Lucz (91.), ill. Mahler (48.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában