Helyi sport

2024.05.26. 19:44

Nem sikerült pontot szereznie a szezonzárón a Szeged-Csanád GA II.-nek

16 éves kapus debütált a csapatban, a hajrában lőtt gól döntött a Körösladány elleni szezonzárón.

Delmagyar.hu

Vereséggel zárta az évet a Szeged-Csanád GA II.

Fotó: Gémes Sándor

A Szent Gellért Fórum gyepszőnyegének rekonstrukciója miatt a gyulai Grosics Akadémián fogadta a Körösladányt az NB III. Dél-keleti csoportjának utolsó fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

A mérkőzés eredményétől függetlenül a harmadosztálytól már biztosan búcsúzó szegedi csapat számára nem indult jól a meccs, hiszen korán, kényszerűségből kellett kapust cserélnie. A 16 éves Balogh Csaba ezzel debütálhatott az NB III.-ban. Mindezek után azonban kiegyenlített meccset tudott játszani az osztály egyik élcsapatával a Tisza-parti gárda. Már-már úgy tűnt, egy komoly eredménnyel tudja zárni a szezont Bilics Igor együttese, csakhogy a 86. percben a csereként beszállt rutinos támadó, Farkas János egy villanásával eldöntötte a meccset. 

A Szeged-Csanád GA II. így 25 pontot gyűjtve, a 14. helyen zárta a harmadosztály Dél-keleti csoportjának küzdelmeit, míg a Körösladány a negyedik helyen végzett a szezonban.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Körösladány 0–1 (0-0)
Labdarúgó NB III., Dél-keleti csoport, 30. forduló. Gyula, Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia, 100 néző. Vezette: Németh Gergely (Gordos, Bán).
Szeged-Csanád GA II.: Szalontai (Balogh, 9.) – Berta, Benyó, Sándor, Lestyán, Maronyai, Doncsecz (Nagy D., 76.), Milencovici (Dudás, 53.), Vladul (Budai, 76.), Gyuga, Pataki (Mikó, 53.). Edző: Bilics Igor.
Körösladány: Kertész – Krajcsó, Wéber, Bakk (Szántó, 87.), Csicsely (Farkas J., 72.), Geiger (Talpalló, 83.), Zelenyánszki, Czirok, Rajsli (Szilágyi D., 72.), Sztankó (Ruzsa, 83.), Malkócs. Edző: Ekker Attila.
Gólszerző: Farkas J. (87.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában