Helyi sport

2007.07.10. 16:19

A HFC nem vállalja az NB II-t

A 2007–2008-as NB II-es bajnoki idény tervezése közben mint NB III-as csoportmásodik a Hódmezővásárhelyi FC neve is felmerült. Bár hivatalosan a harmadik liga elsői jogosultak a felsőbb osztályban szereplésre, visszalépések miatt még hiányos az NB II keleti csoportjának mezőnye. Ám sajnos a HFC nem tud élni a felkínált lehetőséggel.

Mádi József

Hazánk focivilágában a nyári szünet a találgatások kora. Már régen nem a pontos tervezésről, az átigazolásokról szól ez az évszak – mint ahogy más kultúrákban, például Ausztriában. Ott június végén, legkésőbb július elején minden bajnoki osztályban kész a sorsolás, a kluboknak pedig a nyári felkészülési meccsmenetrend. Nálunk ez nem működik. Mert az sem biztos, hogy a kieső kiesik, vagy hogy a bajnok feljut. Pénz, támogatók, akarat, utánpótlás, játékosállomány – néhány tényező, amely mindezt befolyásolja.

Ez a nyár is ilyen. Nem tudni például, mennyi csapat indul az NB II keleti csoportjában. A Karcag visszalépett, az egyik NB III-as csoportot megnyerő Balkány pedig nem él a felsőbb osztályban való szereplés jogával. A megyei sportrajongóknak örömhír, hogy a Makó teljes mellszélességgel vállalja az újabb idényt. A nagy kérdés: mely gárda lesz a tizenhatodik résztvevő?

Statisztikák

Nem csak a bajnokságban, hanem egyéb statisztikai mutatókban is az NB III Alföld csoportjának elitjéhez tartozott a 2006–2007-es labdarúgó idényben a HFC. Ilyen a gólszerzőlista és a sportszerűségi verseny.
Nézzük előbb a gólvágókat! Az osztály legeredményesebbje a vásárhelyi Bernát Péter volt, őt az Algyő támadója, Pálinkó Máté követte. Az élcsoport sorrendje: 1. Bernát Péter (HFC) 22, 2. Pálinkó Máté (Algyő) 20, 3. Lendvai (Cegléd) és Ruskó (Szolnok) 18–18 góllal. A középmezőnyben található Daróczi (Algyő) 10, Bertók (Csongrádi Tiszapart SE) és Marton B. (HFC) 7–7, Kothencz (Algyő) pedig 6 találattal.
A sportszerűségi verseny végeredménye: 1. Szolnok, 2. Monor, 3. HFC, 4. Csongrád, 5, Örkény, 6. Cegléd, 7. Újszász, 8. Túrkeve, 9. Baja, 10. Kiskunfélegyháza, 11. Algyő, 12. Gyula, 13. Szarvas, 14. Mezőtúr.

Lehetett volna a Hódmezővásárhelyi FC is. Az együttes hatalmas bravúrt hajtott végre, hiszen hosszú évek után az NB III Alföld csoportjában ezüstérmet szerzett. És így került az NB II látókörébe: az MLSZ úgy gondolja, ha már egy bajnok (Balkány) nem indul, nem a legjobb kiesőt tartják bent (Békéscsaba), hanem egy motiváltabb, alsóbb ligából érkező alakulatot próbálnak bevonni. Szétnéztek az NB III másodikjai közt, így került szóba a HFC. Amely természetesen örült a felkérésnek. Ám hiába a lelkesedés, rossz hírekkel szolgálhatunk a hódmezővásárhelyi drukkereknek: a következő szezonban nem jön össze az FTC hódmezővásárhelyi vendégjátéka.

– Ugyan szóba került az osztályváltás, ám gyorsan szembesültünk a tényekkel. Pedig jó lett volna a Fradit elhozni a városba – mondta Rostás Károly, a HFC edzője. – Esélytelenek voltunk a versenyben. Sajnos. A játékosok és mi, vezetők is szerettük volna, de nem mozdult meg senki és semmi a városban. Nincs olyan támogató, aki bevállalná azt a pluszterhet, kb. 25 millió forintot, amely a meglévő 10 millió mellett még kellene. Ez utóbbi összeg egyébként az egész klubra vonatkozik, tehát mindez nemcsak a felnőttcsapat, hanem az egész szakosztály működtetésének költsége. Az utánpótlás lépcsős rendszere adott, azzal nem volna gondunk, a játékosállományt pedig 5-6 helyen meg kellene erősíteni. Pedig a helyi és a környékbeli fiatalokat biztos motiválná az NB II-es szereplés, a mérkőzések lehetősége. Maradunk az eredeti tervünknél, azaz egy olyan siker után, amit elértünk, megadhatjuk a fiataljainknak a lehetőséget a bizonyításra.

Tegnap a HFC megkezdte a felkészülést. Nem az NB II keleti, hanem az NB III Alföld csoportjának küzdelmeire. Ahogy reálisan eddig is tervezték Hódmezővásárhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában