Ússz, Tarhonya! Ússz! Milyen gyerekkora volt Cseri Andrásnak?

– Hódmezővásárhelyen születtem, és ott is nőttem fel – kezdte az emlékezést Cseri András. A SZEOL egykori vízilabdását sok emlék köti a medence világához.

– Mindenki Tarhonyának becéz mind a mai napig, így hívnak az ismerősök. Első edzőm, Szűcs Dezső révén ragadt rám ez a név. Az első tréningemen azt mondta nekem: „Ússz, Tarhonya! Ússz!" Ezután mindenki így szólított, rám ragadt, nekem nagyon kedves ez a név.

Cseri András Vásárhely belvárosában nőtt fel, ott töltötte a gyermekkorát.

– A Ságvári általános iskolába jártam, onnan kerültek ki a barátaim. Ötödikes lehettem, amikor elkezdtem vízilabdázni. Innentől kezdve jóformán minden gyerekkori élmény az uszodához kötődött. Sokat futballoztunk, de emlékezetesek maradnak azok a fogócskák is, amiket különleges szabályokkal játszottunk. A mi időnkben a medence egyik vége öt méter mély volt, ez tette igazán izgalmassá a játékot. Edzés, játék, edzés, játék. Ez jellemezte a napunkat.

Sokszor leírtuk már, de a 60-as években nem volt elterjedt a televízió, így a gyerekek a szabadidejüket játékkal töltötték.

– Rengeteget olvastam, és én imádtam a kötelező olvasmányokat – zárta a gyerekkor felidézését Cseri András. – Az Egri csillagok és a Rejtő-könyvek voltak a kedvenceim. A régi társak közül a Miskolcon élő Juhász-Naggyal tartom még a kapcsolatot, a többiekkel már nem. 1980-ban igazoltam át a SZEOL-ba, azóta élek Szegeden. Itt rengeteg barátra leltem, Török Béla, Éles Vilmos és Faludi Csaba nevét említem.

Cseri András a labdát Mészáros Zoltán kosárlabdázónak dobta tovább.