Kisakkozta a szabadságát

Szabó Lajos katonafényképeivel kedvenc törpefái között. A szerző felvétele– Sakktudásomnak köszönhetően egy évvel hamarabb szabadultam a szovjet fogságból, mint a társaim – mondta [namelink name="Szabó Lajos"] cipész- és csizmadiamester, aki az ukrajnai Szumi melletti lágerben raboskodott 1945 áprilisától. Az emberek barátságosak voltak velük, a tisztek többsége sem gyűlölködött a magyar hadifoglyokkal, bár akadt olyan is, aki fasiszta gyilkosoknak titulálta őket. Nem emiatt, de megjegyezte: „fogolynak lenni nem dicsőség". Az őrök sem gyűlölködtek, sőt, egyikük segítségével levelet juttathatott haza, értesítve szüleit arról, hogy él, és a körülményekhez képest jól van. „Nem volt bőséges az étkezés, de aki megette, megmaradt, túlélte; érdekes, bár mindennap kaptuk, a mai napig szeretem a káposztalevest" – fűzte hozzá. A fogság alatt megtanult oroszul.

Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

 Az egyik főhadnaggyal, Jevgenyij Galiccsal rendszeresen sakkozott: „Bár sokszor bemattoltam, annyira szeretett sakkozni, hogy rendszeresen megtette hétvégenként a 12 kilométert a falu és a szumi tábor között." És a főhadnagy 1947 júliusában felrakta egy Magyarországra tartó szerelvényre, így 1 évvel korábban szabadult, mint fogolytársai. Itthon cipészként, csizmadiaként dolgozott, ahogy főiskolai tanulmányai engedték. A diploma megszerzése után először az alsókopáncsi, majd 1953-tól 1969-ig a gorzsai tanyai általános iskolában tanított. Azoknak a gyermekeit oktatta, akiknek korábban a cipőt, csizmát készítette. Húsz éve, 70 évesen is dolgozott még, akkor készítette utolsó cipőjét.

Adomány

A Szabó família a Vásárhelyi Látóhatár című időszaki kiadvány közvetítésével, értékmentő akciójában közel 50 darabos kollekciót adományozott a vásárhelyi Tornyai János Múzeumnak. Ebben megtalálhatók id. Szabó Lajos első világháborús relikviái és emlékei, valamint a négy csizmadianemzedék cipész- és csizmadia szerszámai.

Tanítói korszakához kötődik egy kedves történet: makadám utat csináltak Gorzsán, és az alapok kiásásánál felfigyelt arra, hogy régi cserepeket forgatott ki az ásó. Leállíttatta azon a szakaszon a munkát, értesítette a szakembereket, akik ennek köszönhetően találták meg a gorzsai Vénuszt.

A történelmet, a históriát mindig szerette, valószínűleg ezért is szánta rá magát, hogy megírja fogolynaplóját. Édesapja is papírra vetette a sajátját – ő az első világháború idején raboskodott Oroszországban. A tervek szerint a kettőt egy kötetbe szerkesztve adják ki a közeljövőben.

Nagy szerelme a japán törpefaművészet, a bonszai, amelyet már 38 éve űz, eddig közel 100-at nevelt fel, és akadnak házában bőven növendékek is.