Emlékgyűjtögetők

Olyan dolog talán nincs is, amit nem lehet gyűjteni – ez derül ki a szentesi férfi történetéből, aki az autópályák melletti benzinkutak mosdóbelépőit is elteszi. Ezen az útján a vásárhelyi piacon kapott WC-jegy indította el, de gyűjt kártyanaptárt, étlapokat, színházjegyeket is. Ismerősebb hobbit választott az ásotthalmi asszony, aki a szalvétákba szeretett bele. Amikor még nem 40 éves voltam, hanem 8, szinte minden kislánynak volt kisebb-nagyobb szalvétagyűjteménye, elraktuk a rágópapírt, az üdítős dobozokat. Halmoztunk fel érdekes köveket, radírokat, volt, aki kisautókat szedett össze ipari mennyiségben, volt aki bélyeget. Aztán jöttek a koncertbelépők, a fesztiválos karkötők. Ebből egyedül a kövek iránti vonzalom maradt, mert fesztiválra nemigen jutok el, egy sóderdomb órákig elszórakoztat engem és a két gyereket – kellenek ugye a közös családi hobbik.

A felnőtteknél mintha kétféle gyűjtő létezne. Az egyik vásárlással egészíti ki a gyűjteményét, a másiknál élmények kötődnek a gondosan eltárolt tárgyakhoz. Ez utóbbi csoportba tartozik a két fent említett gyűjtő is, meg én a fesztiválkarkötőkkel. Fogja az ember a szalvétát, és nem csak azt nézi, de szép rajta a minta, milyen különleges, hanem jönnek az emlékek, milyen körülmények között került hozzá a darab. Van egy rövid svéd gyermekvers, máig nagy kedvencem: „Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget." Borosüvegek címkéivel jártunk ugyanígy kiskamaszként. Rakosgattuk, szép színesek voltak – aztán egyszer hozzájutottunk több kilóhoz. Azóta nem gyűjtünk boroscímkét, inkább élményeket. Borral vagy anélkül.