Délmagyarország 110

2020.08.26. 17:20

Versek, karikatúrák a láncos kutya Titóról

1950-ben kitört a láncoskutyázás és Csongrád megye pontosan „a béke arcvonalán”, a „Tito-határ mellett” helyezkedett el. Emiatt 1950-52-ben mindenről a jugoszláv pártvezető jutott eszébe a Délmagyarországnak.

Munkatársunktól

Tito-ellenes karikatúra, Délmagyarország, 1951. január 26.

Az imperialisták láncos kutyája kifejezést valamelyik szovjet propagandalaborban találták ki 1948-49-ben, a Josip Broz Tito jugoszláv kommunista pártvezető elleni kampányban. A szlogent azután szabványosítva megkapták a kommunista csatlósállamok – köztük Magyarország is. Ennek hatására 1950 és 1953 márciusa között a Délmagyarországnak nem volt lapszáma, amelyikben 2-3 cikk ne emlegette volna a láncos kutyát.

Minden azzal kezdődött, hogy 1948 nyarán a moszkovita pártok „ideológiai elhajlás” miatt kizárták soraikból a Jugoszláv Kommunista Pártot. Valójában az történt, hogy Tito marsall ellenszegült a moszkovita irányításnak. 1948-49-ben Tito saját titkosszolgálatával megakadályozta, hogy a szovjet titkosszolgálat hatalmat gyakoroljon Belgrádban. A Sztálin-Tito ellentét nem volt más, mint egy kommunista diktátor lázadása a szovjet fennhatóság ellen. A szakítás akkor következett be, amikor Tito Moszkva akarata ellenére Bulgáriát és Albániát is bevonta volna a jugoszláv államszövetségbe. Tito egyébként mint kommunista diktátor, pozőr és hataloméhes sznob is volt, aki tévedhetetlen tekintélynek gondolta magát, sőt idővel a Béke Nobel-díjra is igényt tartott, akárcsak Ceausescu.

Magyarországon az 1950-es évek elején nem is a tisztán kommunista hatalmi ügy volt beszédes, hanem az, ahogyan a Rákosi-rendszer propagandája túlzásba vitte Tito leleplezését. A propaganda nem ismert árnyalatokat: a szomszédos kommunista vezetőre teljes erővel fröcskölték a mocskot.

Ebben az univerzumban az újságoknak kötelező volt a gonosz Titóról cikkezni, a Rákosihoz írott táviratokban meg kellett említeni a láncos kutya Titót, a határmenti települések tanácsainak nyilatkozataiba bele kellett foglalni, hogy „a Tito-határ mellett” hogyan állnak helyt, sőt egy idő után Szőregnek, Mórahalomnak vagy Újszentivánnak állandó jelzője lett a „Tito-határmenti” község. Minden, még az aratás is a „béke arcvonalán” zajlott, a közeli Titó-állam ellenében.

1950-ben a Délmagyarország Titó-ellenes karikatúrákat kezdett közölni. A jugoszláv kommunista vezetőt pohos, dőzsölő diktátornak, Amerika láncos kutyájának ábrázolták, miközben a jugoszláv nép a teljes elnyomatásban félt és éhezett. A propaganda összes kedvelt eszköze felsorakozott.

Titót állati tulajdonságokkal ruházták fel, vagyis dehumanizálták, felszabadultan gyűlölhetővé tették.

A Csongrád megyei szerbeket Titó elítélésére kényszerítették, a vajdasági magyaroktól pedig a jugoszláv helyzetet démonizáló leveleket (vagy hamis leveleket) közöltek.

A hadjárat egyik mélypontja az a költemény volt, amit Lődi Ferenc, a Tiszatáj, majd a Délmagyarország szerkesztője írt a titói határ mellett állandó veszélyben és aggodalomban lévő Szegedről.

Másik mélypontja pedig az, amikor egy nyolcadikos szegedi kislány (!) pár soros Tito témájú versével íratták alá az egyik Tito-karikatúrát.

A láncoskutya-propaganda Sztálin 1953. márciusi halála után 2-3 hónapig lendületből folytatódott még a Délmagyarországban, majd 1953 nyarán teljesen megszűnt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!