Ezentúl évente találkoznak az ambrózfalvi elszármazottak

Könnybe lábadt szemek, a viszontlátás öröme jellemezte az ambrózfalviak első alkalommal megrendezett találkozóját június 27-én. A többség, élő rokonság híján, legfőképpen csak halottak napja táján látogat el a faluba. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy megszervezi az elszármazottak találkozóját.

„Itt van Szolnok legjobb repülőse!"
A település központjában, az úgynevezett Szilváskertben felállított sátor zsúfolásig megtelt elszármazottakkal, helybéliekkel. Mráz Györgyné Czabarka Zsófia és dr. Kovács Lászlóné Nagy Edit szinte egyszerre csapták össze a kezüket: – Te jó ég! Már 50 vagy 60 éve nem találkoztunk! – mondták az egykori barátnők, akik gyorsan sorolták életük legfontosabb mozzanatait, beszéltek a gyerekeikről, unokáikról.

Sok-sok fénykép is előkerült a találkozón. A hajdani közös képek mellett a családi album féltve őrzött fotóit is magukkal hozták az elszármazottak. Hrabovszki András ma Szolnokon él. Aktív éveiben repülős tiszt volt. – 1967-ben költözött el a családunk Szegedre, én ott jártam középiskolába. A házunk azonban megmaradt. Rendszeresen hazajártunk. Édesapám gazdálkodott is, ő hét közben is gyakran megfordult itt. Sohasem tudott Ambrózfalvától elszakadni, de én is nagyon szerettem a falut.

Édesapám 1985-ben halt meg, nem volt, aki tovább gondoskodjon a szülői házról. Ma már, sajnos, csak a temetőbe járok, ha hazajövök Ambrózfalvára. Ezért is örültem, amikor megkaptam az elszármazottak találkozójára a meghívót – mondta. – Itt van Szolnok legjobb repülőse! – szakította félbe az emlékezést egy hang. Hrabovszki András azonnal felismerte: – A keresztszomszédom, Molnár Zoli! – ölelte át egymást az egykori két jó barát.

A viszontlátás öröme. Elszármazott ambrózfalviak, akik évtizedek után találkoztak. Fotó: Kovács Erika
Dunántúlról
Molnár Zoltán édesapja iskolaigazgató volt Ambrózfalván. A helyi iskola átszervezése után Békéscsabára költözött a család. – Amíg a nagyszüleim éltek, gyakran hazajártunk. Az unokánk is szívesen jött velünk. Tetszett neki a téeszközpont, örömmel simogatta a bocikat. Jó újra hazajönni. Csodálatos ötlet ez a találkozó, felvehetjük a kapcsolatot a régi ismerősökkel – mondta a férfi.

Dr. Kékesi Jenőnek az édesapja született Ambrózfalván, aki Somogy megyébe házasodott. – Én a Dunántúlon születtem, ma is ott élek. Soha nem laktam Ambrózfalván, de nagyon sokat jártunk ide a szüleimmel. Amíg nem volt autónk, háromhavonta jöttünk a nagyszüleimhez, a 60-as évektől pedig havonta. Nyaranta három-négy hetet töltöttem itt. Sok barátom lett, megismertem a falu minden zugát. Valahogy úgy hozta a sors, hogy felnőttként is sok szál kötött Csongrád megyéhez. Eredetileg határőr voltam, alezredesi rangban. Később a jogot is elvégeztem, ugyancsak Szegeden. Rokonaink élnek Csanádpalotán, akikkel úgy félévente találkozunk. Amikor mi jövünk, Ambrózfalvát útba ejtjük, kimegyünk emlékezni a temetőbe.

Otthonról – haza
Bondorné Gyurcsi Mária Budapesten él. Az 1957-es születésű asszony 1982-ben költözött el a faluból. – Szerencsére az én szüleim még élnek, így van hová hazajönnöm. Jövök is, minden nagyobb ünnepen, illetve a nyári szabadságom nagy részét is itt töltöm. Olyankor az egykori osztálytársakkal is összefutok. Jó feleleveníteni a gyerekkorunkat, a közösen átélt dolgokat. Itt, a találkozón, sok olyan emberrel futottam össze, akiket talán már évtizedek óta nem láttam – mesélte.

– A találkozón az is kiderült, hogy Tóth Mihály az, aki a legrégebben költözött el Ambrózfalváról. Ő 50 éve él távol a szülőfalujától, szegedi lakos. A fél évszázad alatt egyszer jött haza, akkor is egy temetésre. Elfogadta a meghívásunkat. Nagyon megható volt, amikor egy régi iskolatársával találkozott. Percekig nem tudott megszólalni. Eredetileg úgy terveztük, hogy ötévenként szervezzük meg, de sokan kérték, már az életkoruk miatt is, hogy inkább évente teremtsünk lehetőséget, hogy az elszármazottak újra találkozhassanak – tudtuk meg Csirik László alpolgármestertől.