Makó és környéke

2019.07.24. 17:41

Nem kockulnak a gyerekek

A vakáció nagy kérdése, mi legyen a gyerekkel, mert a szülők szabadsága véges és a nagyszülők sincsenek mindig kéznél. Pitvaroson és további négy településen nyári foglalkoztatót szerveztek játékkal, mozgással. <br><br>

Kovács Erika

– Egy pályázat segítségével oldjuk meg a nyári foglalkoztatót Pitvaroson, Ambrózfalván, Nagyéren, Csanádalbertin és Csa­­nádpalotán. A gyermekfelügyelők hétköznaponként napi 8 órában vigyáznak augusztus végéig a gyerekekre. Igény volt erre a programra. Sok szülő dol­­gozik, nem tudja hová tenni a gyermekét. Ezért is örültek a családok a lehetőségnek – tudtuk meg Hájas Ritától, a program megbízott koordinátorától.

Játékkal telnek a napok Csanádalbertin. A települések pályázati pénzből szervezik meg a nyári gyermekfelügyeletet. Fotók: Bartos Zsuzsanna

Játékkal telnek a napok Csanádalbertin. A települések pályázati pénzből szervezik meg a nyári gyermekfelügyeletet. Fotók: Bartos Zsuzsanna

– Minden település saját maga szervezi a programot a résztvevő gyerekeknek. Mi csak javaslatot tettünk arra, hogy például minden héten látogassanak el egyszer a könyvtárba. Ha az időjárás is engedi, legyenek minél többet a szabadban, a játszótéren, szervezzenek kreatív foglalkozá­sokat. Csanádpalotán például Ro­­mániából érkező gyermekek üdültek, és a helyiek szerveztek közös programot is. Máshol a környékre kirándulnak a gyere­kekkel. Vagyis a települések le­­hetőségei is meghatározzák a programokat – tette hozzá. Hájas Rita elmondta, a pályázat lehetővé tette játékok, sporteszközök vásárlását is: kaptak focilabdákat, társasjátékokat.


Az öt település foglalkoztatói­ban nagyjából napi 50-60 gyermekre vigyáznak. A létszám változó, hiszen nem mindenki megy mindennap. Vannak olyan gyermekek, akik csak a délelőttöt töltik ott, ebédtől pedig már a mamánál vannak. A pályázat étkezési lehetőséget nem biz­­tosít, Csanádalberti önkormányzata azonban megoldotta a térítésmentes ebédet. Máshol akinek jár a nyári gyermekétkeztetés, ott a gyermekfelügyelők el­­kísérik a kicsiket ebédelni. Vannak, akiket befizettek a men­­zára. A többiek pedig hoznak magukkal ennivalót. A tízórait és az uzsonnát is küldik reggel a gyermekkel a szülők.

A vízivás is lehet vicces játék.

A vízivás is lehet vicces játék.

Hájas Rita szerint a gye­rekek jól érzik magukat a „tá­borban". – Élvezik egymás tár­sasá­gát. A visszajelzés szerint például hatalmas, néha órákig tartó kártyacsatákat, társasjá­ték­­partikat is rendeznek – me­sélte.

Csanádalbertin három gyermekfelügyelő vigyáz a 10-14 gyermekre.


– A gyerekek felügyelet alatt vannak, és értelmesen telik a napjuk. Elsősorban 7–14 évesek veszik igénybe a lehetőséget. De az óvoda nyári takarítási szü­nete alatt óvodásokat is fogadunk majd – tudtuk meg Csjernyik Zoltántól, Csanádalberti polgár­mesterétől.


– Sorjátékokat, csapatjátékokat játszunk a gyerekekkel. Kedvelt elfoglaltságuk a társasozás is. Próbáljuk minimálisra csökkenteni a kockulást. Ha rajtuk múlna, a többség egész nap a te­­lefont nyomkodná. Így minden napra kitalálunk valamit, a filmnézéstől a környék érdekességeinek felfedezéséig – mondta Bartos Zsuzsanna, az egyik csanádalberti gyermekfelügyelő.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!