Ország-világ

2014.03.31. 23:11

Magyarországi Cigánypárt: földosztásra lenne szükség

Olyan törvényeket kell hozni, amelyek meggátolják, hogy éhezzenek a gyerekek - mondta Horváth Aladár.

A Magyarországi Cigánypárt (MCP) szerint földosztást kell hirdetni a cigányságnak és a nincstelen parasztságnak, aminek a béketeremtő szerepe is fontos, mert közösen dolgoznának, hogy legalább magukat ellássák - közölte hétfőn Nagykanizsán [namelink name="Horváth Aladár"], az MCP listavezetője.

Horváth Aladár a párt zenés, megyei kampányrendezvénye előtt arról beszélt újságíróknak: a többségnek meg kellene érteni, hogy "nem lehet félmillió embert eltartani, de kiirtani sem", ezért iskolát, munkát kell nekik adni. A többség így láthatná azt, hogy vannak, akikkel érdemes együttműködni, mert "kitartóak, elhivatottak, szakemberek, tisztakezűek".

Hozzátette: nem a parlamenti képviselet a lényeg, mert olyan programot akarnak, amely akár az állam nélkül is megoldható, de ezen a területen lenne szükség európai uniós pénzekre, "nem a műkörmösöknek és a gázszerelőknek".

Horváth Aladár kifejtette: az országgyűlési képviselő-választásra 61 jelöltet állító MCP a cigányoknak és minden "elnyomorítottnak, megalázottnak" a pártja, ezért a legalább másfél-két millió emberért készült a programjuk. Ez a program "a szegény, leszakadt világ felzárkóztatására, talpra állítására" készült, illetve azt szolgálja, miként lehetne kihúzni a mocsárból a cigányság legszegényebbjeit.

Olyan törvényeket kell hozni, amelyek meggátolják, hogy éhezzenek a gyerekek. Legalább 300 ezer gyerekről van szó, akiknek csak a fele cigány - jelentette ki a roma politikus.

Úgy vélekedett, hogy a "szegénypolitikai" kérdés arról a másfél millió emberről szól, aki leszakadt, és "arról a megint másfél millióról, aki a leszakadás veszélyével néz szembe".

Egy cigánypártnak az a dolga, hogy új alapelveket fogalmazzon meg, ezért a költségvetést sem úgy kell tervezni, mint eddig. Először meg kell nézni, mennyibe kerül, hogy a gyerekek ne éhezzenek, hogy normális iskola legyen, a szegénytelepen tanuló pedagógusok pedig több pénzt kapjanak - sorolta Horváth Aladár.

Mint mondta, a 2014-2020-as uniós költségvetési periódusban félre kellene tenni ezermilliárd forintot, ezt a pénzt önálló operatív program keretében az ezer leszakadt falunak kellene adni közvetlen támogatásként. A legszegényebb falvakban iskolára, infrastruktúrára, munkalehetőségre van szükség, nem a kistérségi centrumokba kell juttatni a pénzt, mert azok "elszívják a támogatást".

Címkék#cigány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában