2014.06.24. 14:57
Lengyel lehallgatási ügy: Kihallgatták a kiszivárogtató lap főszerkesztőjét
Tanúként hallgatta ki az ügyészség kedden annak a lengyel lapnak a főszerkesztőjét, amely június közepe óta több titokban készített hangfelvételt hozott nyilvánosságra vezető politikusok és üzletemberek magánbeszélgetéseiről.
A Wprost című közéleti hetilap által kiszivárogtatott lehallgatások legalább két varsói étteremben történtek. Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy az ügy az állam stabilitását fenyegeti.
Sylwester Latkowskit, a Wprost főszerkesztőjét kedden hallgatták ki a botránnyal összefüggésben. Lengyelországban a törvény tiltja a titkos lehallgatást, amely akár két év börtönnel is sújtható. A csúcsvezetők magánbeszélgetéseinek helyszínéül szolgáló egyik étterem üzletvezetője ellen vádat emeltek kétrendbeli lehallgatás miatt.
Marek Belka lengyel jegybankelnök kedden megerősítette, hogy nem mond le a lehallgatási ügy miatt. A Wprost által kiszivárogtatott egyik hangfelvétel szerint - amelynek átiratát az újság június 14-én hozta nyilvánosságra - Belka a lengyel gazdaság növekedéséhez nyújtandó segítségért cserébe az akkori pénzügyminiszter leváltását kérte Bartlomiej Sienkiewicz belügyminisztertől.
A jegybankelnök a lengyel közszolgálati rádiónak kedden adott interjújában "nemmel" válaszolt a lemondását firtató kérdésre. A lehallgatási ügyre utalva, kijelentette azt is: aggasztja, ami Lengyelországban történik.