Küzdelmes sors a betegápolás: Kossuth Zsuzsanna és a Lámpás Hölgy az életét tette fel mások gondozására

 Humanizmus, együttérzés és segíteni akarás vezeti a legtöbb embert az ápoló hivatáshoz. Május 12-én, az ápolók nemzetközi napján azoknak mondunk köszönetet, akik szakmájuknak választották, hogy segítsenek a beteg, kiszolgáltatott embereknek. Ez a hivatás végigkísérte az emberiség történetét, de igazán eredményes csak szervezett, intézményi keretek között lehetett. 

 Legkisebb gyerekből lett a nemzet főnővére

Az 1817-ben született Kossuth Zsuzsanna még szinte gyerek volt, amikor szembesülnie kellett a kolera okozta pusztítással. Kossuth Lajos negyedik, és egyben legkedvesebb húgára maradt idős, beteg szüleik gondozása, amit az 1838-as pesti árvíz még inkább megnehezített. 

 Az 1848-as forradalom gyászban érte Zsuzsannát: az év elején halt meg szeretett férje, Meszlényi Rudolf, aki után két kislánnyal, és harmadik gyermekükkel várandósan maradt ott a fiatalasszony. Mély fájdalmából a történelmi események rázták fel: a bátyja és az ország ügyét szinte gyermekkorától lelkesen támogató Zsuzsanna 1849-ben felismerte, hogy egyre égetőbb a szükség a honvédségi kórházak létesítésére és megújítására. A közben kormányzóvá vált Kossuth Lajos kinevezte tehetséges húgát „az összes tábori kórházak főápolónőjének". Egy férfiak uralta korban nem mindennapi kihívás volt ez egy nő számára. 

 – Kossuth Zsuzsanna volt az első, aki az adott lehetőségekkel élve átgondoltan és koncepciókhoz ragaszkodva, a kor legmodernebb gyógyítási módszereinek alkalmazásával, lehetőségeivel, nagy szervezőképességgel is bírva nagyon rövid idő alatt megteremtette a kórházi betegellátást. Tette ezt attól indíttatva, hogy a beteg, szenvedő embert nézte mindenféle hovatartozás nélkül. A korban ez a lelkület és gondolkodásmód is igen forradalmi volt – mondta dr. Ávéd János háziorvos, orvostörténeti kutató. 

 Zsuzsanna Flór Ferenccel együttműködve három hónap alatt 72 tábori kórházat létesített, amelyekben elválasztották például a fertőző betegeket a sebesültektől, és igyekeztek a műtéteket altatásban elvégezni. Bár ekkor a főápolónőt már tüdőbaj kínozta, még mindig rendületlenül járta a kórházakat, ápolta anyai szeretettel a betegeket, és nyújtott számukra lelki vigaszt – ahogyan arról később maguk az érintettek is beszámoltak. 

Emellett önkéntes munkára hívta a kórházakba a nőket, asszonyokat, illetve felszólította őket, hogy ha tehetik, a könnyebben sérülteket fogadják be otthonaikba, így ezeket a feladatokat már nem csak apácák látták el. Lepedőt és gyolcsot gyűjtetett az otthon maradt lakossággal.

 Tragédiák sora követte életét 

 „Amit teszek, minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek, a mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük" – vallotta. De nemcsak a magyarokon segített: a hadifogságba esett sebesült osztrákokat is különbségtétel nélkül ápolta és ápoltatta. Később ezek a katonák mentették meg a szabadságharc bukása utáni tárgyalásokon: az egykori hadifoglyok kiálltak megmentőjük mellett. 

 Bár a kivégzést ezzel megúszta, de később egy lelepleződött összeesküvés miatt emigrálnia kellett. A fogság és a menekülés viszontagságai miatt meghalt másfél éves kisfia. A Kossuth család többi nőtagjával és a gyerekekkel ezután Brüsszelbe ment, ahol csipkeverésből próbált megélni. Itt vesztette el idős édesanyját is, majd az osztrák követség zaklatásai miatt Amerikába emigrált, ahol korán, hőstetteihez méltatlanul, mindössze 37 évesen érte a halál a tüdőbajban elgyengült asszonyt. 

– Élete végéig szeretett hazáját szolgálta, emberi magatartása is erre példa. Nem várta el, hogy segítsenek rajta, aktívan és kitartóan próbált helytállni, súlyosbodó betegsége ellenére, mind hivatásában, küldetésében, mind családja életének szervezésében. Példát mutatott emberségből, hazaszeretetből, emberi tartásból – mondta Ávéd János. 

Kitiltotta a szexet a kórházakból 

 Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóján, február 19-én tartják országszerte az magyar ápolók napját. A nemzetközi ünnep azonban május 12-én van, az 1820-ban született és a magyar főápolónő után néhány évvel munkába fogó Florence Nightingale születésének évfordulóján. 

A brit arisztokrata családból származó lány 17 éves korában, isteni sugallat hatására fordult az akkor még alantasnak tartott betegápolás felé. A művelt lány öt nyelven beszélt, filozófiát és matematikát tanult – ami a korban ritkaságnak számított. Szülei hiába kerestek számára „ideális" férjet, Florence megtagadta a házasságot, kitanulta a szakmát, majd fizetés nélküli főfelügyelő nővér lett a Harley Street-i kórházban, ahol felismerte a betegellátó rendszer hiányosságait, és elkezdte reformprogramjának kidolgozását. 

 „Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek" – vallotta a nővér. A krími háború 1853-as kitörése után ugyanis sorra érkeztek a haditudósítások, amelyek beszámoltak a kint uralkodó szörnyű egészségügyi állapotokról. Az ekkor már elismert Nightingtale-t és 38 beosztott nővérét ezért a törökországi Üsküdar hadikórházába vezényelték, hogy ápolják a brit sebesülteket. 

 Florence-t sokkolták a kinti állapotok: piszkos, fűtetlen kórtermek, szegényes élelmezés, gyógyszer- és eszközhiány uralta a hadikórházakat. A nővér azonnal munkába fogott: eltakaríttatta kórháza területéről az elhullott állati tetemeket és a szemetet, folyamatosan cseréltette a lefolyókat, elszeparálta a fertőző betegeket a többiektől, biztosította a tiszta ágyneműt és a megfelelő élelmet. Fáradozásai látványos eredményeket hoztak: míg korábban a betegek több mint 40 százaléka halt meg a kórházakban, ez mindössze két százalékra csökkent az általa felügyelt intézményben. Matematikai jártasságának köszönhetően pontos és látványos statisztikai elemzéseket készített az eredményekről, amelyek segítették később abban, hogy a döntéshozók komolyan vegyék javaslatait. 

A nővér nemcsak a tárgyi, hanem a személyi feltételeket is szigorúan vette: sok alkalmatlan beosztottját elbocsátotta. Szigora a szakma megbecsültségén is sokat segített: tiltotta például a korban jellemző nemi érintkezést a beteg katonák és az ápolók között. Ezt megakadályozandó lámpással járta éjszaka a folyosókat – innen kapta a „Lámpás hölgy" elnevezést az utókortól. Más értelmezés szerint a betegeit látogatta körbe ilyenkor, őket vigasztalta – bár a két tevékenység nem zárja ki egymást. 

90 éves koráig élt, és látásának megromlása sem akadályozta munkájában: élete végéig a kórházi állapotok javításán és a szakszerű nővér- és bábaképzések kiépítésén dolgozott. Magánélete nem volt: „A betegápolás féltékeny valami, nem tűri, hogy aki neki él, más urat is szolgáljon" – írta.

2018-ban először hirdették meg hazánkban a „A legtöbb egészségügyi szakdolgozót adó magyar család" című pályázatot. A díjat egy Pest megyei család nyerte, amely 16 igazolható szakembert adott az egészségügynek az elmúlt 56 évben. A nyertes pályázó egy ápoló a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Reumatológia Osztályáról, Szolárd Józsefné Tünde volt, aki maga is meglepődött, hány egészségügyi szakdolgozót talált a családban, mikor elkezdte összeírni az adatokat. 

– Édesapám 40 évig mentőápoló volt, édesanyám gondozónő, nővérem szülésznő, idősebb bátyám mentőápoló. Számomra nem is volt kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek – mesélte az ápolónő. A családban mindenkiben megvan a segítő szándék. – Valahogy könnyen megnyílnak az emberek felénk. Azt tapasztalom, hogy ha egy új beteg érkezik hozzánk az osztályra, akkor már pár perc beszélgetés után bensőséges, magánjellegű információkat osztanak meg velem. Van, hogy eleinte elutasítóak, mert a reuma krónikus fájdalommal jár, ami felőrli sok ember életét. Mégis valahogy megtalálom feléjük az utat, megnyílnak, és akkor a kezelés is sokkal hatásosabb – árulta el a szakember, aki minden karácsonykor gyűjtést szervez a rászoruló családoknak. Volt, amikor 40 kiló édességet sikerült összegyűjtenie. – Szomorú a sok tragédia, amivel találkozom, és a legnehezebb az volt, amikor a saját beteg gyermekemet kellett otthon hagynom, hogy más betegre vigyázzak. De ha újrakezdhetném, akkor is ezt a szakmát választanám – mondta Szolárd Józsefné Tünde.