Békemenet

2024.05.17. 13:52

Bencsik András: olyan politikusokra van szükség, akik a békére helyezik a hangsúlyt

Egyáltalán nem mindegy, kiket küldünk az Európai Parlamentbe június 9-én – hangsúlyozza Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az Origónak nyilatkozva. Szerinte azokra a gondolkodókra és politikusokra van szükség Brüsszelben, akik a megértésre és a békére helyezik a hangsúlyt, nem az őrült verekedésre. A médiaszemélyiség úgy véli, az európai parlamenti és az önkormányzati választás, illetve a Békemenet éppen ezért összefügg, és éppen ezért ha valamikor, akkor most igazán van értelme ennek az elnevezésnek.

MW

Egy korábbi Békemenet résztvevői a Margit hídon

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Bencsik András az Origónak kifejtette, hogy régóta gondolkodtak a Békemenet meghirdetésén. Elárulta, hogy Bayer Zsolt többször felvetette már, hogy nagyon muszáj lenne, mert ha valamikor, akkor most ennyire konkrétan, ennyire valóságosan, ennyire fájdalmasan nem érzi azt az ember, hogy a békéje és az élete forog veszélyben ebben a háborús őrületben, ami Európában gomolyog. A Demokrata főszerkesztője szerint, ha valamikor, akkor most aztán tényleg van értelme ennek a kifejezésnek, és valóban ki kell menni az utcára. Természetesen az európai parlamenti választás, az önkormányzati választás és a Békemenet összefügg már csak azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kiket küldünk ki az Európai Parlamentbe és milyen súlyt fognak képviselni azok a gondolkodók, azok a politikusok, akik inkább a megértésre és a békére helyezik a hangsúlyt, nem pedig az őrült verekedésre.

BENCSIK András
Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője, a Békemenet egyik szervezője egy korábbi alkalommal nyilatkozik a sajtó munkatársainak
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Tehát természetesen ennek a Békemenetnek reményeink szerint nagy hatása lesz a választások kimenetelére is

– vélekedett Bencsik, aki szerint nagyon jó volna, hogyha nemcsak elterjedne a hír Európában, hogy a magyarok újfent kivonulnak az utcára a béke védelmében, hanem esetleg akár többen is csatlakoznának hozzánk. 

Abban lehet reménykedni a szivárgó, nem mindig könnyen föllelhető hírek alapján, hogy Európában azért az emberek jelentős többsége a józan, értelmes, békés élet mellett teszi le a voksát; hogy aztán ez majd milyen sikeres lesz a választáson, azt megtudjuk.

Bencsik nagyon örül, hogy megszületett a döntés, hogy megvan az időpont; nagyon jó időpontot sikerült választani. Azt szeretnénk, hogy nagyon-nagyon sokan eljöjjenek, mert soha ennyire nem volt fontos a kiállás. Sok nagyszerű Békemeneten vettünk részt. Talán az első volt a legmegrázóbb, amikor egyébként érdekes módon akkor is elindult az Európai Unióban egy olyan politikai folyamat, amelynek az volt a célja, hogy megbuktassák a megválasztott Orbán-kormányt – emlékeztetett Bencsik. Most pedig arról van szó, hogy ugyancsak Nyugat Európában egyre többen azon kísérleteznek, hogy valahol összehozzanak, csúnya szóval, egy korlátos világháborút. Mi meg azt mondjuk, hogy ez alatt nem szabad játszani.

A Demokrata főszerkesztője elmondta, eddig úgy vette észre, hogy a Békemenetek legfőbb ereje abban volt, hogy a sokaság valami hihetetlen erőt tud sugározni. Nem véletlen, hogy a Békemeneteken mindig nagyon sok határon túli magyar jelent meg, és reméli, hogy ez most is így lesz.

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

Mint arról korábban beszámoltunk, a Békemenetet június 1-jén tartják, a felvonulás végállomása a Margit-szigeten, a Nagyréten lesz. A rendezvény részleteiről és a felszólalókról a szervező Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) később ad tájékoztatást. Korábban kiadott közleményükben a szervezők azt írták: „Mi, magyarok a világháborúk borzalmai árán tanultuk meg, hogy a béke, és csakis a béke az egyetlen elfogadható álláspont. Magyarország ma a béke szigete. És azt szeretnénk, ha ez így is maradna. Minden békeszerető embert, a menetet szervezők arcaival, szeretettel várunk!”

Az Origo teljes cikke IDE KATTINTVA található.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában