Nemzetbiztonsági kockázat

2024.05.17. 13:51

Jogi következményekkel járhat a Külügyminisztériumtól kiszivárogtatott jelentés (videó)

Nemzetbiztonsági kockázat miatt érkezett feljelentés az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, miután a 444-hez kiszivárogtatták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának, Szabó Hedvig altábornagynak a levelét – értesült a Magyar Nemzet.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a 444 riportere

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: Képernyőfotó

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István bejelentésében úgy fogalmaz, érdemes megfontolni vizsgálat lefolytatását, hogy kiderüljön, milyen módon került a sajtóhoz az altábornagy levele – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Tényi hangsúlyozta, hogy 

a jelentés tartalmának nyilvánosságra hozása magyar nemzeti érdekeket, valamint nemzetbiztonsági érdekeket sérthet,

valamint arra is emlékeztetett, hogy a 444 birtokában van egy másik olyan dokumentum, mely szintén sértheti Magyarország biztonságát. 

A teljes cikket ITT tudja elolvasni. 

Menczer Tamás az RTL-nek és a 444-nek: minden esetben a magyar érdek védelmében cselekszünk

A magyar érdek védelmében cselekszünk, minden tekintetben, a nemzetbiztonság tekintetében is – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán pénteken megosztott videóban.

Menczer Tamás – az RTL-nek arra a kérdésére, hogy az orosz titkosszolgálat két évvel ezelőtt bejutott volna a Külügyminisztérium informatikai rendszerébe –, kijelentette: nemzetbiztonságot érintő kérdésekről nem tud beszélni a sajtó képviselőivel, „ennek nem ez a helye és módja”.

Minden ország esetében, így Magyarország esetében is vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjenek, a megfelelő lépéseket megtegyék

– közölte a kormánypárti politikus.

Megjegyezte továbbá, hogy 2015-ben éppen a 444 írt arról, hogy az Egyesült Államok lehallgatta Angela Merkel német kancellárt, Merkel pedig lehallgatta Nicolas Sarkozy volt francia államfőt. Még olyan súlyos esetek is előfordulnak, amikor NATO és uniós szövetségesek hallgatják le egymást – mutatott rá Menczer Tamás.

„Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal” – emelte ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója . Úgy fogalmazott:

 „Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba, ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért”.

Menczer Tamás azt mondta, „roppant mód kíváncsi” arra, hogy „amikor az unió két békepárti miniszterelnöke közül az egyiket lelövik, marad egy akcióképes, Orbán Viktor, és védjük Magyarország békéjét és biztonságát, akkor vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt és ki finanszírozza azért, hogy nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában