Még mindig nem tudni, kié volt a Bejrútban felrobbant ammónium-nitrát

A tragédia körülményeinek és az odáig vezető eseményeknek a tisztázásában elengedhetetlen, hogy pontosan azonosítani lehessen, ki – milyen szervezet – volt a tulajdonosa annak a mintegy 2750 tonna veszélyes anyagnak, amelyet hét évvel ezelőtt a moldovai lobogó alatt hajozó Rhosus Bejrút kikötőjébe szállított.

Az eddig feltárt információk azonban inkább homályos hátterű cégekről, titkos vagy éppen hiányos dokumentumokról tanúskodnak, és nem segítik az előzmények tisztázását – írja a cikk alapján az Origo.

„Az árut az egyik országból a másikba szállították, majd onnan egy harmadikba, hozzánk. Hogyan, miért került ide?” – adott hangot felháborodásának Ghassan Hasbani, volt libanoni miniszterelnök-helyettes.

Kevés a fogódzó

Valóban: a hírügynökség megpróbálta feltárni az előzményeket, ám egészen döbbenetes, hogy a hallgatás milyen falaiba ütköztek. Voltak olyan potenciális érintettek, akik egyszerűen nem voltak hajlandók kérdéseikre válaszolni. Mellettük voltak olyanok is, akik pedig azt mondták, nem tudnak arra felelni, eredetileg kihez tartozott a szállítmány.

Így például: a hajó egykori kapitánya, az előállítást végző grúz műtrágyagyártó cég, és egy afrikai vállalat, ahol ugyan elismerték, hogy a rakományt ők rendelték, de állításuk szerint soha nem fizettek azért semmilyen ellenértéket.

Amikor ilyen mértékben válik nehézkessé egy tengeri szállítmány útjának visszakövetése, akkor a hajózási nyilvántartások nyújthatnak segítséget.

Ezek szerint a hajó 2013-ban, Grúziában vette fel ammónium-nitrát rakományát, amelyet egy mozambiki robbanóanyag gyárnak kellett volna leszállítania.

A Földközi-tenger elhagyása előtt azonban – a kapitány és a legénység néhány tagjának elmondása szerint – a hajó de facto tulajdonosának, egy orosz üzletembernek az utasítására, a hajózási tervben nem szereplő kitérőt kellett tenniük Bejrútba, azzal, hogy ott további rakományt vesznek fel.

Ezen állítás szerint tehát nem kifejezetten a hajó meghibásodása miatt kellett Libanonba menniük, ahogy az eddig ismert volt a nyilvánosság előtt.

A Rhosus novemberben futott be a bejrúti kikötőbe, de végül soha nem hagyta el azt. A hivatalos dokumentumok szerint a kifizetetlen kikötőhasználati díjak miatti vita és a hajó hibái egyaránt meggátolták a kifutást, ráadásul a hitelezők vitába keveredtek a hivatalosan bejegyzett tulajdonossal, egy panamai céggel. A zűrzavar végül úgy ért véget, hogy az árut kirakodták, a hajó pedig ott maradt a dokkban.

A hitelezők nevében eljáró Baroudi & Associates bejrúti iroda nem válaszolt arra a kérdésre, hogy nevezzék meg a rakomány tulajdonosát, a Reuters pedig nem tudta elérni az orosz üzletembert, akihez a hajó ténylegesen tartozhat, vagy akkor tartozott.

A történet pedig innentől egyre több kérdőjellel folytatódik.

Nem tervezett kitérő Bejrútba

Egyes források szerint a hajó tulajdonosa ugyanis csődbe ment, amiért 2014-ben a hajót a bejrúti kikötői hatóságok lefoglalták. Állítólag ekkora már 100 ezer dolláros adósság gyűlt össze a kikötői díjakból és a hajón végzett javítások költségeiből, amit a hajó tulajdonosa nem tudott vagy nem akart kifizetni. Kiderült az is, hogy a libanoni plusz rakományt Jordániába kellett volna szállítani a hajónak, vélhetően Akabába, ahol Jordániának van kijárata a Vörös-tengerre.

Van azonban egy egészen más információ is: egy ciprusi portál arról ír, hogy az orosz üzletember időközben elfogadott egy megbízást, hogy mezőgazdasági gépeket szállítson a hajóval Ciprusra, és ezek felvétele miatt kellett a Rhosusnak Libanonba mennie. A berakodás azonban már nem fejeződött be, a hatóságok ugyanis több szabálytalanságot találtak a hajóval kapcsolatban, így felfüggesztették a működését.

Az eredeti útvonal folytatására vélhetően amúgy sem kerülhetett volna sor, mert az üzemeltető – illetve a hajót irányító kapitány – nem tudta volna kifizetni a Szuezi-csatorna üzemeltetője által kért magasabb díjat, a hitelezők pedig megmakacsolták magukat.

Végül a legénységnek is – legalábbis a hírek szerint – ügyeskedős megoldáshoz kellett folyamodniuk, hogy elhagyhassák a fedélzetet, ugyanis az akkori belépési szabályok szerint a tengerészek nem léphettek libanoni területre. A hajó készletei viszont kifogytak, a jármű pedig a bejrúti hatóságokhoz került.

S még egy érdekes körülmény: a katasztrófa utáni legelső hírek esetleges hajórobbanásról szóltak, bár nem sokkal később bizonyosságot nyert, hogy nem tengeri jármű, hanem már lerakodott szállítmány okozta a súlyos szerencsétlenséget.

A Rhosus hajó – és ezt azóta megerősítették – már jóval korábban elsüllyedt.

Egyesek szerint 2015-ben vagy 2016-ban, de megerősítést nyert, hogy 2018. február 16-18.-a között, tehát egy három napos időszak végére merült el végleg a tengerben.

A leromlott állapotú hajó 2015 óta vesztegelt teljesen elhagyatottan, távolabb vontatva eredeti kikötési pontjától. Valamikor 2018 februárjában kapott léket, amitől az egyre inkább ócskavassá váló jármű elsüllyedt – ehhez képest érdekes adalék, hogy korábban, 2013 júliusában Sevillában egy ideig épp biztonsági okokból nem engedték kihajózni a Rhosust. De mint kiderült, az akkor végül megkapott kihajózási engedély körül is számos kérdőjel merült fel.

Bárhogy is, mire 2020 augusztusában a Bejrútot letaroló kettős robbanás történt, a 86 méteres Rhosus több mint két éve már a kikötő mélyén pihent, távolabb attól a helytől, ahol a robbanás krátert ütött a dokkoknál.

Senki nem vállalja a pusztító rakományt

Persze ezzel még nincs meg a válasz az eredeti kérdésre: kié volt az ammónium-nitrát? S próbálták-e a rakományt visszaszerezni azután, miután a hajót lefoglalták a hatóságok a tartozás fejében?

Iparági adatok szerint a vegyi anyag értéke 2013-ban nagyjából 700 ezer dollár volt, ez ma inflációval korrigálva a tizedével érne többet, nagyjából 235 millió forintot.

A nemzetközi tengerészeti egyezmények és jogszabályok alapján a kereskedelmi hajóknak biztosítással kell rendelkezniük számos eseményre. A hírügynökség forrása szerint viszont a Rhosusnak egyáltalán nem volt biztosítása. A hajó orosz kapitánya telefonon nyilatkozott arról, hogy állítása szerint látta a biztosítás meglétét igazoló dokumentumot, de nem tudta megmondani, hitelesnek tekinthető-e az.

A Fábrica de Explosivos Moçambique (FEM) nevű cég, amely az ammónium-nitrátot megrendelte, elhárította azt, hogy ők lettek volna a rakomány tulajdonosai.

A cég szóvivője azt mondta, a megállapodásuk az volt, hogy megérkezéskor fizetik ki a szállítmányt, akkor kerül a birtokukba. Nem kapták meg, nem is fizettek érte, így úgy tekintik, nincs is ahhoz közük. A FEM-nél azt is elmondták, a szállítmányt egy közvetítő vállalkozáson, a Savaron keresztül rendelték meg, mely Londonban és Ukrajnában működik, ám honlapjuk most nem elérhető. A cég londoni székhelyén senki nem tartózkodott néhány napja.

Végül sikerült elérni a vállalat igazgatóját, egy Cipruson élő litván származású nőt, aki viszont nem válaszolt a kérdésekre. Egy meg nem nevezett másik forrás viszont azt állítja, a Savaro fő profilja az volt, hogy a volt Szovjetunió utódállamaiból közvetítsen műtrágyát afrikai vásárlóknak.

Az ammónium-nitrát gyártója a Rustavi Azot LLC grúz műtrágyagyártó volt, amely viszont azóta más felállásban működik. A vállalat 2016-ban gazdát cserélt, a mostani vezetőségből pedig azt nyilatkozták: nem tudnak segíteni abban, hogy azonosítsák, kié volt a korábbi, berobbant rakomány. A Savarónak van egy ukrán divíziója is, ahonnan nem válaszoltak a megkeresésekre.

A hajót bérlő, Marshall-szigeteken bejegyzett társaság 2014-ben megszűnt, egy forrás szerint ennek volt igazgatója a libanoni hatóságok által meghallgatott orosz üzletember.

Bárhogy is, egyes források szerint a libanoni kormányzat minden belföldi nehézség ellenére, nagy erőket mozgósított arra, hogy megtalálja a felelősöket.

Michel Aun libanoni elnök a robbanást követő második napon jelentette be, hogy vizsgálat indul a végzetes katasztrófa okainak teljes feltárása érdekében. Jelezte, hogy a vizsgálat eredményéről maradéktalanul tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Állítólag újra tüzetesen rekonstruálják a Rhosus szállítóhajó útját, jóval a bejrúti kikötőbe érkezése előtti időszakig.

Valamint – a hírek szerint – már közvetetten, de felkeresték azt az orosz üzletembert is, akit a legénység hajójuk tényleges tulajdonosának tekintett a panamai cég helyett, és aki valójában cégével valószínűleg a hajót bérelte, de nem tulajdonolta. „A libanoni hatóságok kérték, hogy keressük meg és hallgassuk ki a férfit, amit meg is tettünk” – közölte a ciprusi rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy a válaszokat elküldték Bejrútba. A férfit nem vették őrizetbe, csak az Interpol libanoni irodájának kérésére kihallgatták a hajó rakományáról.

Ugyanakkor egyes megközelítések szerint a hajó üzemeltetőjét – legyen az bárki is papíron illetve a valóságban – nemigen lehet felelősségre vonni.

A tragédiát okozó ammónium-nitrátot ugyanis a kikötői hatóságok rakodták ki a Rhosusból, és azok nem intézkedtek utána a szabályos tárolásáról.

Ehhez pedig a hajó üzemeltetőjének vélhetően nem sok köze van.

Még nem végleges a károk felmérése

A hatalmas erejű kettős robbanás okozta károknak még nem készült el a végleges értékelése. A szakértők egyelőre 3 milliárd dolláros biztosítási káreseménnyel számolnak, ideértve a lakóingatlanok kárait is, amiket a robbanás okozott.

A tengerészeti vonatkozású biztosítási kárérték – hajók, javak, a kikötői létesítmények – nagyjából 250 millió dollárra tehető

- nyilatkozta a hírügynökségnek Guy Carpenter biztosítási szakértő.

A kikötői vonatkozásokra tekintve, a robbanásban, nagyjából 1,5 kilométeres körön belül, mintegy 10 hajó sérült meg.

A drámai események mellett jó hír az, hogy míg Libanonban viszonylag alacsony az általános biztosítási penetráció, a kereskedelmi és ipari célú ingatlanok, különösen a kikötő közelében, viszonylag jól lefedettek nemzetközi biztosítótársaságok kötvényeivel – tette hozzá a szakértő.

Borítókép: a kikötő a robbanás után