Hallgassa élőben!

Tömeges csalásokat lepleztek le az állami támogatásokkal kapcsolatban Franciaországban

A hatóságok gyanúja szerint egy külföldről irányított bűnszervezet francia vállalatok nevében törvénytelenül igényelt és vett fel bérkiegészítéseket – közölte pénteken a párizsi ügyészség.

Az első vizsgálatok szerint a csalók, visszaélve olyan létező vállalatok adataival (cégszám, adószám), amelyek nem tartottak igényt állami támogatásra, interneten bérkiegészítést kértek az elvileg kényszerszabadságra küldött munkavállalóknak, majd az átutalt összegeket egy külföldi számlára irányították.
Az ügyben két eljárás indult Toulouse-ban és Limoges-ban bűnszövetkezetben elkövetett csalás és pénzmosás gyanújával, majd az ügy kivizsgálását a párizsi ügyészség vette át, miután kiderültek a hasonlóságok a tömeges csalások hátterében.

Nyomozati források szerint a hatóságok feltételezése alapján a csalás céljából létrejött bűnszervezetet külföldről irányították. Több mint 1740 csaló igénylés érkezett 1069 vállalat nevében, amelyekhez több mint 170 különböző bankszámla tartozott. A munkaügyi minisztérium számlájáról több mint 1,7 millió eurót utaltak át az illetékes hatóságok jogtalanul igényelt bérkiegészítésekre, de több mint 6 millió euró utalását sikerült felfüggeszteni, amikor a hatóságok felfedezték a csalásokat.

A francia kormány a március 17-én a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások idején nagyvonalúan támogatta a vállalatokat, és bérkiegészítést ajánlott fel a kényszerszabadságra küldött munkavállalóknak. A munkaügyi tárca szerint márciusban a magánszektorban 7,2 millióan, áprilisban 8,7 millióan, májusban pedig 7,8 millióan kaptak állami bérpótlékot. Az összeget minden esetben a vállalatoknak kellett igényelni az alkalmazottaik számára.

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit
Melegfronti hatás várható
Csütörtökön északkeleten erős faggyal indulhat a reggel, majd a napos időt nyugaton egy-egy hózápor szakíthatja meg, estére pedig egy melegfront csapadékzónája ér el minket.
A baloldalnak nem számít az emberélet
Emberéleteket is veszélybe sodorva buzdítja a baloldal a vendéglátósokat a járványügyi intézkedések megszegésére.
2021.01.28.
Tech tippek a magány enyhítéséhez
Az év elejét hagyományosan nehéz időszakként tartják számon, hiszen az ünnepek véget érnek, de a tél és a sötétség tovább folytatódik.
Már Szerbia is jócskán lehagyta átoltottságban az Európai Uniót
A nagyságrendekkel szegényebb büdzséből gazdálkodó, nem EU-tag Szerbia is jócskán megelőzte a blokkot az átoltottság tekintetében.
Döbbenetes! Nyolc nappal a temetés után hazament a halottnak hitt nagymama
A 85 éves Rogelia Blanco családja kétszer kapott szívbajt, először, amikor értesítették őket a hozzátartozójuk haláláról, másodszor, amikor a halottnak hitt asszony hazament...