Hirdetés

2023.06.21. 00:00

Hulladékgyűjtő udvarok működésével kapcsolatos általános tájékoztatás

PR-cikkek

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (a továbbiakban: Koncessziós Társaság) 2023. július 1. napjától irányítja és szervezi a magyarországi települési hulladék begyűjtését és kezelését, valamint működteti a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert. A Koncessziós Társaság célja, hogy 2040-re elérhető legyen az Európai Unió által előirányzott, a települési hulladék újrahasznosítására vonatkozó minimum 65, míg a hulladéklerakóba kerülő hulladék esetében a maximum 10 százalékos arány elérése.

A Koncessziós Társaság a körforgásos gazdálkodás megvalósításának előmozdítása és a hulladékgazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében a hulladékgyűjtő udvarok működésében is számos fejlesztést, változást kíván végrehajtani.

A Koncessziós Társaság a fejlesztéseket a jelenleg hatályos jogszabályi előírások teljes körű betartása mellett, a lakossági igényeket kiemelten figyelembe véve határozta meg. A cél egy egységes és magas szolgáltatási színvonal megteremtése.

A változások célja a jelenlegi szolgáltatási színvonal emelése és az országos, egységes szolgáltatási rend kialakítására. 

A szolgáltatási színvonalat növelő változások:

   • Könnyebb elérhetőség biztosítása a lakossági igénybevétel területi hatályának kiterjesztésével: a lakosok az eddig érvényes területi megkötések nélkül bármely hulladékudvar szolgáltatásait országosan igénybe vehetik igazoló okmány (magyarországi lakcímkártya, tartózkodási engedély/kártya, hatósági bizonyítvány, regisztrációs igazolás vagy bejelentőlap) felmutatásával.
   • Hosszabb nyitvatartás biztosítása: 2023. július 1. napjától kezdődően minden 10 000 fő feletti településen a hulladékudvarok minimum 48 óra/hét nyitvatartással működnek.

Az országos, egységes szolgáltatási rendet megalapozó változások:

   • A hulladékudvarokon átvehető hulladékok köre az egységes rendszer kialakítása érdekében a lehető legszélesebb körben került meghatározásra.
   • 2023. július 1. napjától kezdődően az egyes hulladékáramok esetében (pl. építési-bontási hulladék, lomhulladék, gumiabroncs, fahulladék) a hulladékudvari és a logisztikai kapacitások rendelkezésre állása érdekében az egyes hulladékudvarokban alkalmazott átvételi kvóták egységes szinten kerülnek megállapításra tovább segítve a lakosság részére történő országos igénybevételi lehetőség biztosítását. 

A teljes körű jogszabályi megfelelést biztosító tételek: 

  • A tevékenység végzésére vonatkozó, 2014 óta érvényben lévő jogszabályi előírások alapján (kiemelten A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. [XII. 11.] Kormányrendelet 1. számú melléklet 5.2 d) pontja, illetve 6.2 g) pontja) a hulladék gyűjtője – hulladékudvar üzemeltetője – naprakész nyilvántartását közvetlen méréssel meghatározott módon (mérlegeléssel) köteles vezetni. A fenti jogszabályi előírást a Koncessziós Társaság kötelező érvényűnek tartja, egyben a transzparens működés megalapozásának tekinti. 
   • Ez a mérlegelési tevékenység napi szinten és hulladéktípusonként értelmezendő, azaz minden egyes beszállítás esetében a különböző hulladéktípusokat külön-külön hitelesített mérlegen mérlegelni szükséges.
   • A közvetlen tömegmérési rendszer bevezetésével a hulladékudvarok leterheltsége miatt felmerülhetnek olyan egyedileg kezelendő helyszínek, ahol a hulladékudvarok igénybevétele érdekében előzetes regisztrációs rendszer bevezetése válik szükségessé. 

Tájékoztatás:
A lakosságot érintő változásokról, így a hulladékudvarok kiterjesztett szolgáltatásairól a Koncessziós Társaság, valamint a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. saját csatornáin (pl. honlap, közösségi média csatornák, stb.) folyamatosan tájékoztatást ad.

Tájékoztatás a hulladékgyűjtő udvarok nyitvatartási rendjéről és előzetes regisztrációs rendszeréről

A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. július 1. napjától kezdődően az üzemeltetésébe tartozó hulladékgyűjtő udvarok nyitvatartási rendje az alábbiak szerint módosul

Hulladékgyűjtő udvarainkban, az aktuális munkaközi szünethez (12.00-tól 12.20-ig), illetve nyitvatartási rendhez igazodóan, az utolsó beszállító fogadása a munkaközi szünetet és a napi zárást megelőző 20 perccel történik.

Tekintettel arra, hogy a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Kormányrendelet 1. számú melléklet 5.2 d) pontja, illetve 6.2 g) pontja alapján a hulladék gyűjtője – hulladékudvar üzemeltetője – naprakész nyilvántartását közvetlen méréssel meghatározott módon (mérlegeléssel) köteles vezetni, így minden egyes beszállítás esetében a különböző hulladéktípusokat külön-külön hitelesített mérlegen mérlegelni szükséges.

A hulladékok tömegmérési kötelezettségére tekintettel kérjük Önöket, hogy a szóródásra hajlamos hulladékokat lehetőleg zsákban/vödörben vagy kötegelve szíveskedjenek beszállítani.

A közvetlen tömegmérési rendszer bevezetése miatt a nagyforgalmú hulladékudvarokban a lakossági beszállítások folyamatos biztosítása érdekében 2023. július 1. napjától kezdődően előzetes regisztrációs rendszer kerül bevezetése. Ezen hulladékgyűjtő udvarokba a hulladék beszállítása csak előzetes regisztrációt követően lehetséges!

Az előzetes regisztrációs rendszer az új rendszerbe való átálláskor az alábbi hulladékgyűjtő udvarokban kerül bevezetésre:

   • Alsóvárosi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Baktói hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Gyálaréti hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Kiskundorozsmai hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Sándorfalvi úti hulladékgyűjtő udvar (Szeged, Regionális Hulladékkezelő Központ))
   • Szentmihályteleki hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Szőregi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Tápéi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
   • Vértói úti hulladékgyűjtő udvar (Szeged)

   • Deszki hulladékgyűjtő udvar (Deszk)
   • Röszkei hulladékgyűjtő udvar (Röszke)
   • Sándorfalvi hulladékgyűjtő udvar (Sándorfalva)

Az előzetes regisztrációs rendszerrel nem érintett hulladékgyűjtő udvarokban a nyitvatartási rend figyelembevételével a hulladékok bármely időpontban leadhatóak.

A regisztrációs rendszerben a hulladékudvarok igénybevételének menete:

   1. időpontfoglalás,
   2. hulladékok beszállítása hulladékfajtánként elkülönítve,
   3. hulladék mérlegelése és konténerbe helyezése,
   4. hulladék átvételének igazolása a hulladékudvaros által,
   5. hulladékudvar elhagyása.

A regisztrációs időponttal rendelkező Ügyfeleinknek a hulladékok mérlegelésére és lerakására max. 20 perc áll rendelkezésre, ezért ismételten kérjük, hogy a szóródásra hajlamos hulladékokat lehetőleg zsákban/vödörben vagy kötegelve szíveskedjenek beszállítani. 

Az ömlesztetten beszállításra tervezett hulladék (pl. zöldhulladék, építési-bontási hulladék) esetében javasoljuk a Szeged, Vértói úti hulladékgyűjtő udvar igénybevételét, ahol 2023. július 1. napjától kezdődően hídmérleg használatával gyorsítjuk a hulladékok elhelyezését.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. december 31. napjáig a szegedi és a nagyobb forgalmat lebonyolító hulladékgyűjtő udvarokban további hídmérlegek kerülnek elhelyezésre. A hídmérlegek igénybevételének lehetőségéről a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. saját csatornáin (pl. honlap, közösségi média csatornák stb.) folyamatosan tájékoztatást ad.

Előzetes regisztráció keretében időpontfoglalási igényét 2023. június 26. napjától kezdődően a következő módokon jelentheti be:

   • telefonon a 06-80/180-480-as szám hívásával a 2-es gomb kiválasztásával ügyfélfogadási időben, ünnepnapok kivételével hétfőtől csütörtökig 8–15 óráig, pénteken 8–13 óráig,
   • online módon a https://www.szegedihulladek.hu/belepes, címen 0–24 óráig,
   • személyesen az ügyfélszolgálati irodánkon (6720 Szeged, Stefánia 6.) ünnepnapok kivételével hétfőtől szerdáig 8–15 óráig, csütörtökön 7–19 óráig, pénteken 8–13 óráig.

A hulladékgyűjtő udvarok további igénybevételi feltételei az alábbi linken érhetőek el: https://www.szegedihulladek.hu/szolgaltatasok/szelektiv-hulladekgyujtesi-rendszer/hulladekudvarok

Kérjük a Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a hulladékudvar zárvatartása alatt hulladékot az udvar elé, a közterületre ne helyezzenek! Az ilyen cselekmény illegális hulladéklerakásnak minősül, feljelentést von maga után!
Tájékoztatás a hulladékgyűjtő udvarokba beszállítható hulladékok fajtáiról és a napi és éves átvételi korlátokról

A hulladékudvarokban csak háztartásokban keletkező, lakossági beszállításokból származó hulladékot veszünk át.

A mennyiségi korlátozások háztartásonként értendők.

A háztartásokban keletkező napi beszállítható hulladékmennyiség, limit, a „korlátlan” napi mennyiségben beszállítható hulladékok kivételével összeségében 1 m3.

A napi átvehető limit független a beszállítani kívánt szelektív hulladékok összetételétől, a különböző hulladékfajták egy napon beszállított mennyisége összeadódik.

További információ. 
 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában