Kistelek és környéke

Szűz Mária születése napján, vasárnap tartották Ópusztaszeren a Szobori búcsút. A monostorban tartott szentmise után átadták a 2007-ben alapított Szer Üzenete díjat, amelyet ezúttal az Ismerős Arcok zenekar vehetett át.
Egy pályázatnak köszönhetően negyedével bővült a területe a kisteleki könyvtárnak. Az intézményben most már egy számítógépes és egy oktatóterem is van, így akár rendezvények megtartására is alkalmassá vált.
Harminc éve kapott városi rangot Kistelek, mely mostanra járási központ lett és a térség egyik meghatározó településévé vált. Nagy Sándor polgármester úgy fogalmazott: azt a célt, hogy ne csak egy alvótelepülés legyenek, elérték: a fiatalok és a munkaváll
Egy lepusztult udvarból alakította ki Kistelek legszebb kertjét Wolford Veronika. A szakácsként dolgozó nő saját örömére szépítgeti immár három éve a házához tartozó területet, és bár idén ő nyerte meg a Tiszta udvar, virágos ház pályázatot, azt mondja, m
Gémes Mónika tízévesen már traktort vezetett, tiniként bulizás helyett a fóliában dolgozott, mostanra pedig két diplomát szerzett azért, hogy minél hatékonyabban tudja segíteni családja vállalkozását. Keresse írásunkat a keddi Délmagyarországban!