Szeged és környéke

2017.08.29. 19:10

Zavar az Erőben: több mint 700 egyetemistát érint a Neptun meghibásodása

Informatikai problémák miatt fennakadások voltak a kurzusfelvételben, pedig próbálták megakadályozni a túlterhelést.

K. A.

A Szegedi Tudományegyetem Neptun tanulmányi rendszerének informatikai problémái miatt fennakadások voltak a kurzusfelvételben – tudtuk meg Szakál Péter oktatási igazgatótól. Történt ez annak ellenére, hogy lépcsőzetesen indították meg a versenyalapú kurzusfelvételt – hétfő reggel 6 órakor –, hogy ne legyen túlterhelés.

 

A nehézségek 729 hallgatót érintettek, ez a 20 ezres egyetemi létszámnak 3,5 százaléka. A hallgatók zöme a BTK-ról és a JGYPK-ról került ki, kisebb létszámban vannak köztük jogi és gazdasági karra járó tanulók is. Az egyetemen mintegy hatszáz szakon folyik képzés, ebből 47 esetében merült fel probléma.


Megtudtuk, a hiba kijavításán dolgoznak, csütörtök reggel 8 órától indul a tárgyfelvétel a problémás szakokon. Valamennyi hallgató e-mailen is tájékoztatást kap a helyzetről, és újabb üzenetet akkor, mikor kezdődik a tárgyfelvétel. – Annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány, a kreditátvitelt meghosszabbítottuk egy héttel, szeptember 10. éjfélig, a kurzusfelvételt pedig három nappal, szeptember 20-án 24 óráig – mondta az oktatási igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!