Kortes-terrorlegények, kasztrendszer és népfürdetés - tiszai fürdőzés Szegeden, régen és most

Fürdősapka, igen nagy választékban. Szemellenző, zöld celluloidból, strandszemüveg, női fürdőcipő, clott vagy raffia. Strandernyő színes, divatos, mintás műselyemből, fürdődressz, női vagy férfi; nyugágy gőzölt bükkfából. Manapság naptej, bikini, törölköző kerül elő a strandtáskából, hátizsákból, ezelőtt 90 évvel a fentiek voltak egy jó szegedi strandolás kellékei.

Legalábbis ezeket találtuk egy 1931-es hirdetésben a Délmagyarországban, ahol olcsó nyári cikkeket kínáltak a Párisi Nagy Áruházból, többek között a fürdőzéshez is. Ekkoriban már egyre többen merítkeztek meg az élővízben az előkelőbb körökből is, sőt, mi több: úsztak, eveztek. Ha jobban megnézzük a hirdetést, még evezős sapkát is találunk benne, színes ellenzővel.

A fürdőzés "felállása" hasonló volt a mostanihoz: az újszegedi parton zajlott a "népfürdetés", de a tehetősebbek sem vetették meg a Partfürdő területét, nem keveredve persze a pórnéppel. 1928-ban egy Délmagyarország-apróhirdetésben 4 pénztárost, 6 felügyelőt, 5 kabinost, 1 csónak-, 1 úszó- és egy fürdőmestert, két motorvezetőt és éjjeliőrt keresett a Szegedi Partfürdő Rt., 1936-ban a város saját kezelésbe vette az újszegedi  partfürdőt, hogy ott négy-öt év munkájával nagy, városi partfürdőt építsen ki. Ez mondhatjuk, hogy demokráciát hozott a fürdőzésbe. Addig ugyanis az újszegedi oldalon "kasztrendszer" módjára működött a strandolás.

A közös fürdő a világon mindenütt a legdemokratikusabb intézmények közé tartozik, a Hullámfürdőben a velszi herceg együtt fürödhetett az éjszakai lokálpincérrel. Csak Szegeden volt más a helyzet, mintha a Tisza Tápé alatt átalakult volna Ganges-szé, és egy darab Indiát hozott magával: drótsövények választották el egymástól a fürdőzőket, s egymás számára a drótsövény mögött fürdőzők az érinthetetlenek kasztját alkották. Hát ennek az indiai állapotnak most vége van, a városi fürdőhöz fog tartozni az ujszegedi hullámtér a közuti hídtól a Bertalan-emlékig, együtt fognak fürdeni a VIII. fizetési osztályba sorozottak a XI. fizetési osztályba tartozókkal, s meg fognak győződni róla, hogy ettől semmi baja nem lesz sem nekik, sem a városnak.

A Partfürdőn, 1910-ben. Fotó forrása: Fortepan

Egyébként már 1910-ből is találtunk csónakázós képeket a Fortepanon, az 1925-ös fürdőzős fotókon pedig "merészebb", többet megmutató fürdőöltözékben pózoltak a fiatalok, a gyerekes anyák. Szintén a Délmagyarországból tudjuk, hogy rá egy évre szépségversenyt is rendeztek a partfürdőn, amelyen Juhász Gyula is zsűritag volt. Sokáig legyenek szépek, kívánta a versenyzőknek fantáziadúsan.

A tudósítást érdemes átböngészni: már a cím is ígéretes. "Szépségverseny a strandon, kortes-terrorfiukkal, verejtékező zsűrivel és elégedetlen versenyzőkkel". A világban vannak dolgok, amelyek nem változnak: a tudósító leírja, hogy már kora délután "minden talpalatnyi homok" megtelt az érdeklődőkkel, és először a gyerekek - a legkisebb nevezett még nem tudott a saját lábára állni -, majd a fiatal lányok következtek. Mindkét kategóriában több díjat osztottak ki a tervezettnél, méghozzá a köz nyomására. A kicsiknél nyilván főleg a szülők korteskedtek, hiszen melyik gyerek ne lenne szép ebben a korban, főleg a szülei szemében? A nagyoknál aztán jöttek a legények - hogy melyik brigád lehetett az erőszakosabb, azt mai tapasztalatok alapján nem tudnánk eldönteni.

Ekkor persze még messze voltunk a bikinitől, de azért már nem "tokától bokáig" beburkolva kellett a vízbe ereszkedni, amint a képeken is látjuk. Ha valaki ilyen merész kétrészest húzott volna magára, bizonyára a rendőr viszi el a Tisza-partról közszeméremsértésért - a bikinit húsz évvel később, 1946-ban "találta fel" Louis Reard tervező. Végül egy sztriptíztáncosnő mutatta be, nem talált más modellt. Hatalmas felháborodást keltett, de hát erre számítani lehetett. A testhezálló, karokat szabadon hagyó egyrészesért 1907-ben egyébként letartóztattak a Szegednél nyilván kevésbé konzervatív Bostonban egy filmsztár úszónőt - bővebben keretes írásunkban.

Visszatérve a Partfürdő városi kézbe kerülésére: működött a dolog, a Délmagyarország hasábjain is időről időre felbukkan a belterületi fürdőhely. 1939-ben a lap szerzője felteszi a kérdést: miért nem kapja meg még mindig Szeged fürdőváros jellegét, hiszen ezt nem a városi gőzfürdő határozza meg, amikor van itt hévíz, folyóvíz, hatalmas partfürdő a Tiszán, élénk vízi élet, színvonalas uszoda. A városi gőzfürdő korszerűsítését szabta ugyanis feltételül a Belügyminisztérium a fürdőváros jelleg megadásához, és ez méltán háborította fel a hírlapírót. 1943 októberében, háborús évben például arról írnak a kishírek között, hogy október 15-ével beszünteti üzemét a városi partfürdő, 23-áig a bérletjegyek visszaszolgáltatása ellenében adják ki a magánkabinokat és a csónakokat. Már 1941. tavaszán kiderül, szintén a kishírekből, hogy kabinhelyeket lehetett bérelni, és megoldották a csónakok tárolását is.

30-40 éve egyébként még a szegedi oldalon is lehetett fürdeni - méghozzá úszókosarakban, úszóházak már a 20-as években várták az úri közönséget. A folyóba leengedett szabadtéri medencén a Tisza átfolyt, de az uszadék és a mederben lévő roncsok nem zavarták a Belvárosban fürdőzőket. Ennek a megoldásnak most sem lenne akadálya, a lényeg, hogy engedéllyel rendelkező úszóműre telepítsék az úszókosarat. Most azonban csak az újszegedi oldalon találunk legális fürdési lehetőséget: a Partfürdőn, újra. 2009-ben nyílt meg itt a profi szabadstrand, írtunk is róla annak idején, hogy két helyszín vetélkedett: a Partfürdő és a Lapos, és előbbi mellett a meglévő infrastruktúra miatt döntöttek. Népszerűségben azóta is vetélkedik a szomszédos Lapossal, ahol csak napozni szabad.

A Lapos hátsó része tényleg lapos, és lassan is mélyül itt a víz. Fotó: Farkas Judit

Sárga, Foka, Lapos

Olvasóinkkal megszavaztattuk: élővízben vagy medencében szeretnek jobban fürdeni? Mivel a 375 szavazó 51 százaléka az élővízre voksolt - a szavazást itt lehet megtekinteni, érdekessége, hogy voksolóink 5 százaléka a fürdőkádban érzi igazán jól magát -, úgy gondoltuk, érdemes közelebbről megvizsgálni a mai helyzetet. Szeged belterületén tehát hivatalosan csak és kizárólag a Partfürdőn kialakított, vízben körbekerített szabadstrandon szabad fürdeni a Tiszában, amelyről a cikk nagy része szólt. Napozni viszont a a többi közkedvelt  partszakaszon - Foka, Sára, Lapos - is lehet. A tilalom megszegése 50 ezer forint bírsággal is járhat, bár kánikulában nem zavarja ki a pancsolókat a vízirendőr - más a helyzet persze azokkal, akik mélyre merészkednek.

A Fokán korábban a panelok „alatt" a folyóparton egy folyami homok-kitermelő állami vállalat működött, megszűnésekor a kitermeléshez és a homok vízi szállításához használt gépek alkatrészei, sodronykötelek, láncok maradtak a Tiszában. Hivatalos szabadstranddá a meder kármentesítése után válhatna.

A Sárga is kedvelt tiszai strand a szegediek körében, de azt mindenkinek tudnia kell, hogy itt is tilos fürödni a közelben lévő kishajókikötő miatt. Az altalaj itt löszből áll, aminek sárga a színe. Az egyik magyarázat szerint innen kapta a nevét a népszerű szegedi strand és üdülőtelep. A másik magyarázat, hogy a Maros színe sárgább, és amikor itt beleömlik a Tiszába, szemmel látható a különbség.

A Laposon, mint korábbi cikkünkben megírtuk, tulajdonképpen nem lenne akadálya egy szabadstrand üzemeltetésének.1994-től az ezredforduló utánig már működött is szabad strand, 2003-ig üzemeltették. Vízügyi szempontból nincs akadálya, hogy a Lapos újra strand legyen, nyilatkozta akkor az ATIVIZIG igazgatója. Akár hosszan laposra is le lehet rendezni a partot, azaz barátságossá és könnyen lejárhatóvá tehető – a szakmai előírások betartásával. A meredekebb partszakasz utáni laposabb partrészen olyan lassan mélyül most is a víz, hogy a kisgyerekesek nem is találhatnának jobb helyet. Miután megszűnt a hivatalos szabadstrand és a kocsma, évekig nagyon szemetes volt ez a partszakasz, de aztán a kalandpark megnyitása után nagyjából rendeződtek az állapotok.

Annette Kellerman ausztrál úszónőt (feministát, modellt és filmsztárt) 1907-ben azért tartóztatták le a bostoni strandon, mert a megszokott úszóruha helyett egyrészes, testhez álló, a karokat szabadon hagyó és a térd fölött végződő úszódresszben fürdőzött. Az úszónőt praktikus okok vezérelték, a társadalom által elfogadott ruhában úgy érezte, mintha láncokkal a testén úszna. A nők az 1910-es évek közepére egyre gyakrabban és egyre többet úsztak, az addig használt anyagokat végleg le kellett cserélni, mert nem tudtak benne mozogni.1921-ben az amerikai Jantzen cég piacra dobta az első egyrészes elasztikus fürdőruhát kötött anyagból. Attól fogva a harmincas évek közepéig a férfiak és a nők is kötött fürdőruhát viseltek, csak azok mérete lett egyre kisebb és kisebb. Ezt később a latex váltotta, amelyet Marilyn Monroe hozott divatba.

A bikini ideje a második világháború után érkezett el: 1946. július 5-én Louis Reard tervező alig talált olyan modellt, akin bemutathatta volna forradalmi találmányát. Végül Micheline Bernardini, a Casino de Paris sztriptíztáncosa kötélnek állt, és felvette a falatnyi ruhadarabot, amelyet az autószerelőből lett divattervező az amerikai atomkísérletek helyszínéről, Bikini-atollról nevezett el - utalva ezzel a bikinibe bújtatott női test hatására. Nem tudjuk, van-e összefüggés, de bikinis nők azóta is sűrűn tűnnek fel autószerelő műhelyek falán. A címnek szánt mondatot egyébként a tervező nyilatkozta, bizonyára legalább annyira örültek neki a konzervatívabb országok, mint magának a ruhadarabnak.  (forrás: life.hu)