Szeged

2023.09.01. 08:02

Tanárnőnek jelentem, a város elesett

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

A tanévkezdés minden évben jelentős kihívást jelent a reggel autózóknak: szeptember első napján úgy tűnik, mindenki kocsival viszi a gyermekét iskolába. Ennek megfelelően anélkül is hatalmas dugók alakulnak ki, hogy lenne bármiféle fennakadás. Jól mutatta ezt a Belvárosi híd esete, melyre újszegedi oldalról a Liget hosszában várt mindkét oldalról a sor már fél 8 előtt, hogy átjusson a Tisza túloldalára. Nem járt jobban az sem, aki a Bertalan hidat választotta, Újszeged felől az is teljesen bedugult. És ha már híd: az algyői is elesett, ott dilatációs javítás nehezíti az áthaladást, ott is mostanra sikerült időziteni a munkálatokat. 

Most a város két jelentős átmenőforgalmat bonyolító helyszíne is le van zárva, mely tovább rontott a helyzeten. 

Fotó: Karnok Csaba

A Rókusi körutat augusztus 21-én kezdték felújítani, nagyjából a felén jelenleg csak egy-egy sávban haladhat a forgalom - a külső sávokat ugyanis teljes egészében elbontották. Csak ezen a szakaszon két általános és egy középiskola található, így péntek reggelre ez a szakasz teljesen elesett. A becsengetés előtt 20 perccel a bevásárlóközponttól már csak lépésben lehetett haladni a Vértó felé. 

Fotó: Karnok Csaba

Kezdődik a Halfesztivál is, ami azt jelenti, hogy zárva van a Huszár Mátyás rakpart. Ez a belvárosra, azon belül is főleg a Tisza Lajos körútra nyom extra forgalmat, ennek megfelelően mindkét irányban hosszan állt rajta a kocsisor. 

És ha valaki annak örülne, hogy hétfőn már a Rakpart újra járható lesz és kisebb lesz a káosz, annak eláruljuk: aznap a hattyasi vasúti átjárót zárják le felújítás miatt. Ez - bár nem a belvárost érinti - nyilvánvalóan újabb jelentős fennakadást okoz majd, csak éppen a város más részén közlekedők számára. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában