Megújult a település honlapja

2022.01.20. 16:00

Egymást érik a fejlesztések Szatymazon

A fejlesztéseket nem vetette vissza a járvány Szatymazon, programoknak sem voltak híján 2021-ben, és megkapták a kitüntető Idősbarát Önkormányzat címet is.

Kovács András

Forrás: Török János

A 20 millió forintos állami tá­mogatáshoz a szatymazi önkormányzat 10 milliót tett hozzá, hogy elkészüljön a Dózsa György utca Kossuth Lajos utca és Ady Endre utca közötti szakaszának felújítása. Helyközi buszok is járnak rajta, itt találhatók a község fontosabb intézményei, ez a szakasz a települési nagy rendezvények helyszíne is, így nagyon fontos volt a beruházás. 

 

A óvodai fejlesztés 2021-ben a második ütemmel, a teljes homlokzati nyílászárócserével folytatódott. Megújult az elektromos rendszer is, ez teljesen ön­­erős beruhá­zásként történt. 

 

Csaknem 6 millió forintot nyert az önkormányzat a polgármesteri hivatal felújítására, ám menet közben kiderült, ennél nagyobb a munka, így 17 millió forintnyi költséget saját zsebből állnak. – A legnehezebb a vízszigetelés volt, egy méter magasságban körben, téglafugáig leverték a vakolatot, és az aljzatbetonnál körbefűrészelték és alászigetelték a falakat. Kívülről is fog kapni az épület egy hőszigetelést, de megvárjuk, hogy teljesen kiszáradjanak a szellőzővakolatot kapott falak – mondta Barna Károly polgármester. 

 

A főzőkonyha kialakítása is elindult, az egykoron pékségként üzemelő épületben egy közel 600 adagos főzőkonyhát alakítanak ki. Az építőanyagok drágulása miatt a 100 milliós állami támogatást saját forrásból ki kell egészíteni. 

 

2021-ben megújult a település honlapja, a szatymaz.hu portál házi fejlesztésben készült 2006-ban, statikus tartalma, megjelenése azóta nem változott. Az új oldal korszerű, és a különböző képméretű okoseszközökkel is „barátságban” van. 

 

Az Idősbarát Önkormányzat Díjat tavaly négy község érdemelte ki, közöttük ott volt Szatymaz is. – Nálunk az idősek jelentős része aktív életet él, részt vesznek civil, állami és egyházi eseményeken, szerepvállalói a helyi társadalmi életnek. Akik egészségük miatt nehezebben mozdulnak ki otthonról, azokat az önkormányzat szolgáltatásokkal segíti – mondta Barna Károly. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!