Szegedi hírek

2022.01.22. 16:50

Nem egyértelmű, a matek vagy a magyar volt a nehezebb -Fotók

Ormántos füllencs és grafikonértelmezés is szerepelt az idei nyolcadikos középiskolai felvételi feladatsorban. Nem egyértelmű, idén a matek vagy a magyar volt a könnyebb, volt, akinek az egyik, volt, akinek a másik ment jobban.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Több mint 70 ezer diák írta meg hazánkban a központi középiskolai felvételit szombat délelőtt. Szegeden is több iskolában vizsgáztak a hatodikosok és a nyolcadikosok, mi a Dugonics András Piarista Gimnáziumba látogattunk el, ahol mindkét évfolyam számára szerveztek írásbelit. 

 

10 órától töltötték ki a 45 perces magyar, majd negyed óra szünetet követően a 45 perces matematika feladatsort. Háromnegyed 12-kor többségében mosolygós fiatalok ölelgették az izgatottan váró szülőket az épület előtt. Mi a nyolcadikosokat kérdezgettük, milyennek értékelték a teszteket.

Szombaton megírták az írásbeli felvételit a középiskolába készülő diákok. Fotó: Karnok Csaba

-Nekem a magyar nehezebb volt, mint a matek, nem volt rá elég az idő - beszélt első benyomásairól Szabina. Hozzátette, a matematika ugyanakkor könnyebb volt, mint amire számított. Ezen a véleményen volt Vecsernyés Áron is, aki a matematika dolgozatát 40 pont felettire várja. Rajta a legnehezebb utolsó feladatok sem fogtak ki. 

 

- Pedig azt hittem, hogy a magyar lesz a könnyebb. A közmondásos feladatokon biztos mentek el pontok és persze kérdés az is, hogy a fogalmazást hogyan értékelik - mondta. Nem lehet azonban azt mondani, hogy ez volt az általános vélekedés: sokan voltak, akik épphogy a magyar tesztet találták könnyebbnek.

 

-A magyar nem volt bonyolult, 40 pont szerintem biztosan meglesz. A matek viszont nehezebb volt, mint a korábbi években - értékelte a feladatsort Pillmann Szabolcs. Hozzátette: nincs elkeseredve, bízik benne, hogy elegendő lesz a pontszáma így is ahhoz, hogy felvegyék a Gábor Dénes iskolába. A Ságvári biológia szakára készülő Zsófia szerint is könnyű volt a magyar, a matematika feladatsokban viszont a szöveges feladatokkal meggyűlt a baja. 

 

- Nagyjából egyébként ilyesmire számítottam, 40 pont körül lesz mindkét dolgozatom - mesélte.

A diákok alig egy órával a tesztírás befejezte után egyébként már le is ellenőrizhették, hogy sikerült vizsgájuk, elérhetővé tették ugyanis a megoldókulcsot. Magyarból a fogalmazásban a nyomtatott tankönyvek szükségeségéről kellett érvelni, de volt benne szófajokra, hangrendre, költői eszközökre vonatkozó feladat is, sőt azt is ki kellett találni, mi az az ormántos füllencs vagy a pironkás nyurgaliba. Matematikából többek között grafikont kellett értelmezni, illetve volt szögszámítás, egyenlet és felületszámítás is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában