Vezető hírek

2022.01.01. 15:58

Újévi fogadalmak, tervek, kívánságok

Imre Péter

20200306 Szeged 30 év legszebb magyar természetfotói – A természet dicsérete címmel, fotókiállítás a NaturArt természetfotóiból az NKM székházban. Képen: Máté Bence, természetfotós Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország DM

Fotó: Karnok Csaba

– Jó ideje minden év végén ugyanazt fogadom meg, hogy kevesebbet dolgozom, többet törődök magammal és élvezem az életet. Többet motorozok, túrázok, evezek, sűrűbben megyek kirándulni és gombát szedni. Aztán nem tartom meg, mert vonz az asztalosműhely, szeretem a fát. Szerencse, hogy mindig van következő év, amikor újra megfogadhatom – mondta el Grósz Sándor, pusztaszeri asztalos. 

 

Hit és tervezés 

 

– Soha nem tettem, így idén sem teszek újévi fogadalmat. Nem fogadkozok, hiszek – jelentette ki Antal Imre, a kisteleki járás, Tömörkény és Csanytelek plébánosa. Hozzátette, megéli a jelent, nem foglalkozik azzal, mi történhet a jövőben, mert egyszer az is jelen lesz. 

– Újévi fogadalmat nem teszek, nem tartanám be. Talán húszéves voltam, amikor utoljára rászántam magam. Viszont az esztendő végének közeledtével a különböző dátumok, határ­idők tudtával megtervezem a következő, ezúttal a 2022-es évet – közölte Vass Rozália, a Kisteleki Városvédő és Szépítő Egyesület titkára azzal megtoldva, hogy a családot érintő dolgokat is megbeszélik ilyenkor. 

– Nem teszek újévi fogadalmat, nincs szükségem rá – jelentette ki a pusztaszeri természetfotós, Máté Bence. Azzal folytatta, nem naptárhoz kötődően fogad meg valamit, hanem akkor, ha eszébe jut új ötlet, terv, feladat. 

 

Fotózás és festés 

 

– A következő év jelentős lesz. Hosszabb szünet után visszatérek a fotózáshoz, újra az kerül a középpontba. A szabadtéri tárlat, a hasonló projektek kicsit margóra kerülnek. Futnak majd, de nem azokra koncentrálok elsősorban – tette hozzá Máté Bence. Arról is beszélt, hogy két dolog lesz kiemelt számára 2022-ben. – Az egyik a fogyasztandó élelmiszerek el­­len- ­őrzött helyről való beszerzése lehetőleg közvetlenül a termelőtől vásárolva. Emellett a hulladékgazdálkodás magasabb szintre emelése, és megteremteni ahhoz a kellő infrastruktúrát a háztartásomban – közölte. 

Hézső Ferenc, Munkácsy-díjas vásárhelyi festőművész arról beszélt, hogy az életkora jelentősen befolyásolja, hogy tesz-e fogadalmat. – Fiatalabban hosszú távra is tervezhettem, nyolcvan fölött már nem – mondta. Mikor tanárként is dolgozott, eltervezte, mit valósíthat meg tanítványaival a következő esztendőben. – A covidos időszakban fontos, hogy ne legyen újabb veszteség, áldozat a családban. A vírus óvatosságra int, amiatt sem tervezhetünk hosszabb távra. Kívánom, hogy legyen kedvem ecsetet ragadni, festeni és nagyon szeretnénk feleségemmel, Rozinával az első dédunoka érkezését megélni – fejtette ki Feri bácsi. 

Az egyik szegedi kisboltot üzemeltető házaspár, Lola és Krisztián kijelentette, szoktak újévi fogadalmat tenni, de nem mondják el. Ahogy fogalmaztak, ha kikotyogják, nem teljesül. 

 

Jó kívánság 

 

– Nem fogadalom, inkább kívánság az enyém – mondta Arnóczky Györgyné Marika, a mártélyi Add a kezed Mozgássérültek Egyesületének vezetője. – Ne legyen háború, széthúzás a családokban és az országban, mert csakis így, együtt érhetünk el eredményeket – fogalmazott. 

 

Hézső Ferenc festőművész alkotókedvet és dédunokát szeretne az új évben. 

Forrás: Karnok Csaba

 

 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!