Így történt Lenin rituális megevése - Fotók

Minden úgy kezdődött, hogy 1986-ban egy fiatal baráti társaság kíváncsi lett a szocreál irodalom alapműveire. Olyan fároszokra, mint Makarenkó pedagógiai hőskölteménye, Az új ember kovácsa vagy Osztrovszkij: Az acélt megedzik című regénye. A kíváncsiság nem volt ártatlan, a kis társaság kedvét lelte abban, hogy a szocreál optimizmusán nevessen. A később érkezettek számára: a szocreál a sztálinista alternatív valóság típusait bemutató irányzat volt. Művészi változata is problémás volt, de a giccsei! - ezekben utánozhatatlan blődség lakott. A dolog annyira jó mulatság volt, hogy Almási Mihály informatikus, Kőhalmi Ottó, Bognár Éva és Pete György kultúraszervezők tovább gyűjtötték a szocreál könyveket. A könyvtárak mélyéről időnként egy-egy Lenint ábrázoló könyvtámasztó is hozzájuk jutott. Ezeket is gyűjteni kezdték. Az új célkitűzés az lett, hogy szedjék össze a lehető legtöbbféle Lenint. Alumínium -, öntöttvas-, műanyag-, porcelán-, gipsz-, mázas cserép-, égetett fa- és egyéb Leninek érkeztek, velük pedig hamarosan zászlók, kitüntetések, brigádnaplók jöttek egyre több helyről. A gyűjtés kezdett nagyobb és nagyobb méreteket ölteni. 

A vidám társaság egyik tagja, Kőhalmi Ottó, a szegedi Kiszöv-klub akkori vezetője úgy emlékszik, 1986. október 23-án indult be igazán a működésük - egy szovjet tankpezsgő mellett. 1987-ben elhatározták, hogy klubbá alakulnak. A névválasztás volt a legegyszerűbb: mindannyian kedvelték az Unicumot, és kedvtelésüket is unikumnak érezték, így nevük Magyar Unicum Klub lett. 1987-re a hatalom már elengedte a szocreált, a hajdani propaganda vaskos bájain privát módon már lehetett  szórakozni. Az 1956-os „Márciusban Újra Kezdjük” jelszót idéző MUK klubon azonban rajta tartotta a szemét a közeg. 

Felvirrad Ivó napja

Ha már klub, gondolták, akkor legyen igazi: alapszabályt írtak, tagkönyvet terveztek. Az alakuló közgyűlést Almási Mihályék kertjében rendezték, nomen est omen, május 19-én, Ivó névnapján. Kőhalmi Ottó visszaemlékezése szerint az egész úgy festett, mint egy szabályos téeszgyűlés, ahol az alapszabályt is persze egyhangúlag fogadták el, mivel a dokumentum maga volt a központosított rendszerekkel szembeni gúnyirat. Almási Mihály az Unicum Klub elnöke lett (ma a Somogyi-könyvtár informatikusa), akkoriban szép Damjanich-szakállt viselt, és a gyűléseken aranyszínű, Unicum logós elnöki díszszalagot hordott a vállán, sőt egyesek unicumos üvegből készült jogarra is emlékeznek. Pár év múlva, 1990-re már 25 rendes és 7 pártoló tag járt össze havonta a klubban. A tagdíj Németh György szegedi fotós és karikaturista emlékei szerint évente egy üveg Unicum volt. A társaság tiszteletbeli elnöknek meghívta az akkoriban Amerikából visszaköltöző Zwack Pétert is - aki vette a lapot. 1989-ben személyesen is eljött a klubba, és remekül szórakozott. Az övé lett a Hungarian Unicum Club 001-es sorszámú igazolványa. (Németh György ma is őrzi a 010-es sorszámút Zwack Péter üdvözlő aláírásával). Zwack később meghívta a tagságot a frissen visszavásárolt budapesti gyárába, valamint több üveg Unicummal is támogatta az ügyet. 

Kérdés a jövőnek

Ebben az időszakban kezdtek hirtelen csökkenni az intézmények, irodák szocreál tárgyai, így a gyűjtemény komoly gyarapodásnak indult. Amikor a megyei pártbizottság költözött, beengedték őket a Rákóczi téri épület pincéjébe, elhozhatták az egyetemi levetett mozgalmi kellékeit, a nagykörúti kendergyár relikviáit, s a Hazafias Népfront is átadta emlékeit. A készséges adakozás nem mindig a változásnak szólt: voltak, akik éppenséggel értékmentőknek tekintették őket. 1989 májusában az összegyűlt anyagból Pete György klubtitkár a JATE dísztermében kiállítást rendezett; Pacsika Emília kiváló jegyzetet írt róla a Délmagyarországban. Az ötletet az adta, hogy kezükbe került az 1950-es évek 58 oldalas, rímekbe szedett Begyűjtési képregénye. Műfaját uszító hőskölteménynek lehetne mondani, profi karikaturisták rajzolták (megjelent diafilmen is). Arról szólt, hogy Sonkás Vendel (nagyorrú gonosz kulák) akadályozni akarja a téeszesítést, de Okos István (erős férfi) ezt nem hagyja, s a sztori során megjelenik még Gyenge Péter és Ingadozó Gábor is, akik mindig halkan beszélnek és inkább csak hümmögnek a gyűlésen. A gyöngyszem ma kampányanyagnak pont megállná a helyét. Az Unicum Club mindenesetre úgy érezte, ezt előbb inkább ismerjék meg az emberek, nehogy tényleg visszatérjen egykor. 

A kiállítás akkora siker lett, hogy a következő évben a JATE Dugonics téri előcsarnokában megismételték. Itt aztán már tobzódott a szocreál múlt. 115 Lenin-ábrázolás, köztük 36 szobor, egy Lenin-lábtörlő és egy lenines kézi szőnyeg is megjelent, Kőhalmi Ottó szerint a leglilább Lenin, akit valaha látott. Volt szobor, ami 1983-ban 63 ezer forintért készült a központi bizottság számára (a magyar átlagfizetés 4800 forint volt), de rövidesen lecsúszott a megyei tanácshoz, onnan a szegedi pártbizottsághoz, onnan pedig a pincébe; itt gyűjtötték be az unicumosok. Volt még brigádnapló, munkásőr egyenruha, őrsi zászló, KGB hímzésű nyakkendő, Sztálin nyelvtudományi értekezése és temérdek egyéb relikvia. A gyűjtemény 500 kötetes könyvtárának dísze egy begyűjtési jogszabályokat tartalmazó vaskos kötet lett, mely számozatlan és kicserélhető lapokkal jelent meg, hogy követni lehessen a gyors beszolgáltatási törvénymódosításokat. Egy olajfestmény is ott pompázott, Brezsnyev és Kádár 1980-as találkozásáról készült, annyi szépséghibával, hogy a képen a dús szemöldökű mintha Kádár zsebében kotorászna egyik kezével. Egyszerre volt nevettető az ócska propaganda, és megrázó, hogy ebben hittek emberek. Ezért a kiállított tárgyak mellett egy üres képkeret és egy fej nélküli szobor is megjelent. Ez a kérdés a jövőnek szólt. 

Egy bevált recept

A szocreál díszletek között a Hungarian Unicum Club 1990 őszén a JATE Klub történetének egyik legfelszabadítóbb buliját tartotta "az első szabad november 7. tiszteletére". A bejárat előtt a kendergyár tetejéről leszerelt jókora csillag állt. A műsort Antal Imre vezette, attrakciója pedig Gregor József volt, aki nyakában egy „Egyszemélyes Tisza parti-zánkórus” táblával mozgalmi dalokat énekelt. A munkásőr szavalókórust Dobos Kati, Andódy Olga, Sinka Károly, Kátó Sándor és Domonkos László alkotta, és Almási Mihály elnök maga is megjelent díszszalagosan. 

A Melody Combó tánczenekar mozgalmi diszkójára pedig kitört a buli; a JATE Klubot le kellett zárni, mert többen már nem fértek be. Nem csoda, hiszen volt sztriptíz és peep-show is, bár utóbbi elég drágán, 10 forintért, ahhoz képest, hogy a lyukon át a vöröslámpás sejtelem közepén egy Lenin-szobor kellette magát. Király Zoltán független képviselőt megörökítette Nagy László fotóriportja, amint tenyerében épp az aprót számolta. A kukkolda ajtaját egy transzparens nyele zárta le; a tábla szövege így szólt: „A Szovjet-magyar barátság teljesítménye 106%”. Almási Mihály árulta el, hogy a tábla valódi volt, a magyar-szovjet barátságról elnevezett kendergyári brigád vitte egy felvonuláson, rajta az ő teljesítményük állt. 

A műsor végén értékes tárgyakat sorsoltak ki tombolán. Úgymint egy csillag alakú tortát, csókolózó gerlepárral a csúcsán, valamint a Vörös Cséve című sajtóorgánum alapítási jogát igazoló oklevelet. A fődíj, egy fagyott zsírtömbből kifaragott Lenin-szobor a főiskola rajz-művészettörténet tanszékén készült (Aranyi Sándor és Molnár Sándor képzőművészek alkotása volt). Vlagyimir Ilijicset ezután az éhes közönség zsíros kenyér alakban rituálisan elfogyasztotta. Egyszerű recept volt, de el kell tenni: még beválhat máskor is.

A villámcsapás

A Magyar Unicum Klub 1991. május elsején megpróbálta a friss szólamok fonákját is megmutatni (standjuknál földosztás volt és szociális védőhálót lehetett igényelni), de ez visszhang nélkül maradt. A gyűjteményt ezután Almási Mihály 20 éven át őrizte saját lakásán egy használaton kívüli tetőtérben, ami alatt egyszer villámcsapás miatt leégett a tető. Már nem érezte a korábbi szellemben kiállíthatónak, ezért a hódmezővásárhelyi Emlékpontnak adományozta a tárgyakat.