Szegedi hírek

2022.04.13. 11:30

A telekocsizást segítheti majd a radnótisok új applikációja

Az ingázókat és a városon belül közlekedőket segíti az az applikáció, amelyet három radnótis diák fejlesztett ki. Bár az alkalmazást egy ötletversenyre találták ki, és csak elméletben vázolták fel működését és hasznosságát, már találtak is befektetőt, így hamarosan meg is valósítják.

Timár Kriszta

A végzős matematika tagozatos diákok applikációja iránt két befektető is érdeklődik. Fotó: DM

A végzős matematika tagozatos diákok applikációja iránt két befektető is érdeklődik. Fotó: DM

A napokban rendezték meg az IdeaFest országos középiskolás vállalkozási ötletverseny döntőjét, amelyen szegedi siker született. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium háromfős csapata a második helyen zárta a megmérettetést, így egy finnországi tanulmányutat nyertek, az általuk kidolgozott telekocsi-applikációhoz ráadásul befektetőt is találtak. 

A verseny lényege, hogy a diákok megismerhessék a startupvilágot. Az induló 400 csapatból az előválogató és két személyes forduló után 12 jutott be a döntőbe, amelyre már szakemberek és mentorok készítették fel a gyerekeket. Mészáros Csaba, Tassy Ádám és Zentai Péter végzős matematika tagozatos diákok Huber Máté felkészítő tanár segítségével egy olyan ötlettel neveztek, amely összeköti az agglomerációkban az egy irányba tartókat, így csökkenti a dugók mértékét. 
 

 Az ötlet onnan jött, hogy mivel Mórahalomról járok be mindennap, látom, hogy rengetegen autóznak, sokszor egymagukban ezen az út­­vonalon. Emiatt hatalmas a dugó, miközben akinek nincs kocsija, annak csak egy busz áll a rendelkezésére. Éjszaka viszont még ez sem, ráadásul még stoppolni sem tud 

– mesélt a kezdetekről Péter. Az ingázók helyzete egyébként más településeken is hasonló, ezért kitaláltak egy olyan alkalmazást, amely az Uberhez hasonló, csak éppen rövid távokra lehet használni. 
 

Ha valaki feltölti, milyen útvonalon közlekedik egy adott időpontban, aki szintén arra menne, csatlakozhat a sofőrhöz, és meghatározott kilométerdíj fejében elvitetheti magát. A sofőr így csökkenti saját költségét, az utas pedig a taxinál jóval olcsóbban tud autóval eljutni úti céljához 

– magyarázták a fiúk az applikáció lényegét. Hozzátették, amíg a költségmegosztás a célja ezeknek az utaknak, addig ez a bevétel adómentes, de akár főállásban is lehetne az applikáció segítségével ma­­gánfuvarozni, bizonyos kilométer teljesítése után erre üzleti csomagot is kidolgoztak vállalkozóknak. 

A rendszeres ingázók pedig előfizetéssel akár napi szinten is használhatják, előre lefoglalva fix időpontokat. 

Az Inga nevű applikáció drót­­váza már készen van, és mivel a versenyen két befektető is látott fantáziát a fiúk ötletében, abból másfél éven belül működő alkalmazás is lehet. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában