A polgármester illetménye is nőtt

2022.05.03. 14:00

Jelentősen megemelték a vásárhelyi képviselők tiszteletdíját

A vásárhelyi képviselők tiszteletdíja 5 ezer forint híján duplájára nőtt, Márki-Zay Péter polgármester illetménye pedig több mint bruttó 300 ezer forinttal emelkedett, a költségtérítése is több lett 45 ezer forinttal.

Kovács Erika

A polgármester illetményét havi bruttó 1,3 millió forintban állapították meg. Archív fotó: Frank Yvette

Az áprilisi közgyűlésen rendeletet alkottak a képviselői tiszteletdíjakról, ami május 1-én lépett életbe. A tiszteletdíj mértékét legutóbb 2014. október 29-én állapította meg az akkori fideszes közgyűlés, méghozzá 100 ezer forintban. Ez az összeg idén áprilisig változatlan volt. A legutóbbi közgyűlésen megalkotott rendelet szerint a tiszteletdíj mértékét nem összegben, hanem százalékban határozták meg, méghozzá a polgármesteri illetmény 15 százalékában. Ugyanezen a közgyűlésen a számszerű összeg is kiderült. A képviselők tiszteletdíja havi 100 ezerről majdnem duplájára, 195 ezer forintra emelkedett. 
 

Őszintén szólva, a személyes ambícióm, amit legjobban szeretek csinálni, az a polgármesterség Hódmezővásárhelyen, ez nem kérdés. Ez rendkívül megtisztelő és nagyon kényelmes feladat, valljuk be egy olyan embernek, aki igazi vidéki – ezt Márki-Zay Péter egy januári vasárnapon mondta, a szokásos élő bejelentkezésében, ahol arra volt kíváncsi egy néző, hogy ha a Fidesz győz, akkor az ellenzéki miniszterelnök-jelölt beül-e a parlamentbe, vagy marad polgármester Vásárhelyen. 
 

A „kényelmes feladat” egyre több pénzzel is jár – derült ki a legutóbbi ülésen, ahol Márki-Zay Péter havi illetményét, január 1-jéig visszamenőlegesen, havi bruttó 1,3 millió forintban állapították meg a képviselők, a költségtérítését pedig havi bruttó 195 ezer forintban. A polgármester korábbi illetménye egyébként bruttó 977 200 forint volt, a költségtérítése pedig 149 580 forint. 
 

Ugyanezen az ülésen a főállású alpolgármesterek bérét is megemelte a közgyűlés. Szabó János, képviselő-testületen kívüli harmadik alpolgármester a polgármester illetményének 90 százalékára jogosult, Kis Andreának pedig csak 80 százalékot kapott volna. Kis Andrea illetménye azonban, mint azt megírtuk, mivel a polgármester a sikertelen puccs után visszavonta a feladatait, a képviselői tiszteletdíj szintjére olvadt vissza. 
 

Egy rendkívüli közgyűlésen a társadalmi alpolgármester illetményét is jelentősen megemelték, a polgármesteri illetmény 30 százalékában határozták meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!