Szegedi hírek

2022.05.20. 14:09

Jubileumot ünnepelt a mérnöki kar – Galéria

Tanácsüléssel ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az SZTE Mérnöki Kara pénteken. A megjelenteket Bíró István dékán köszöntötte, aki a kar történetének mérföldköveit ismertette.

Koós Kata

Bíró István dékán összefoglalást adott a mérnöki kar hat évtizedes történetéről. Fotó: Frank Yvette

1962-ben létesült a Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum Szegeden, a mai Mars téren. 1970-ben a fővárosi és a szegedi technikum összevonásával létrejött a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola (SZÉF), amelynek első vezetőiről is megemlékezett Bíró István, az SZTE Mérnöki Kar dékánja a jubileumi ünnepségen. 

 

Fontos állomás volt a kar életében, amikor 1986-ban a SZÉF a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem részévé vált, majd 1998-ban betagozódott a hajdani József Attila Tudományegyetem karai közé. 2000-ben a Szegedi Tudományegyetem berkeiben folytatta működését, 2006-ban pedig főiskolaiból egyetemi karrá vált. 

Bíró István kiemelte, az elmúlt 24 évben az integrált egyetemi környezet dinamikus fejlődési lehetőséget biztosított a kar számára, amely sikerének kulcsát három pillérben határozta meg. Egyrészt abban, hogy a vonzó képzési kínálat a valós gazdasági igényekhez igazodik, másrészt, hogy a kar kiterjedt vállalati kapcsolatrendszerrel rendelkezik, végül pedig, hogy kiváló az együttműködésük a köznevelési és szakképzési intézményekkel. 

Az ünnepségen Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztály vezetője hangsúlyozta, az élelmiszeripar hihetetlenül innovatív ágazat.

Hozzászoktunk, hogy a boltok polcain rengetegféle terméket találunk. Ezt szeretnénk a továbbiakban is fenntartani. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mostani, 2021-2027-es időszakban már 750 milliárd forint jut az élelmiszeriparra csak a Vidékfejlesztési Programból, úgyhogy minden vállalati méretet tudunk komplexen támogatni, de ez mind kevés lenne a megfelelő képzettségű, gyakorlati tudással rendelkező szakemberek nélkül. A szegedi képzés pedig kiváló – méltatta a kart a főosztályvezető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!