Tévhit, hogy egy anyának mindig mindenhol tökéletesnek kell lennie

A legtöbb nőnek, akinek gyermeke születik, egyetlen célja van: jó anyának lenni. Nem mindegy azonban, hogy jóságra vagy tökéletességre törekszünk, utóbbi ugyanis általában lehetetlen. Mégis egyre többek számára okoz lelki válságot, hogy ezt szeretnék elérni, de nem sikerül.

Timár Kriszta

A külvilágnak mutatott tökéletesség sokszor csak illúzió, ezért nem érdemes másokhoz mérnünk magunkat. Fotók: Dreamstime

Vajon mindent jól csinálok? Elég jó anyag vagyok? Ezek a kérdések nyilvánvalóan mindenkiben felmerültek már, akik gyermeket nevelnek – hol gyakrabban, hol ritkábban. Jó szülőnek lenni ma már nemcsak belső igény, de társadalmi elvárás is, mivel pedig a téma egyre nagyobb hangsúlyt kap, köszönhetően különböző könyveknek és az internet, illetve a közösségi média által ránk ontott információknak, ez egyre nagyobb nyomást is gyakorol az édesanyákra. Mindez pedig azt eredményezi, hogy egyre gyakrabban bizonytalanodunk el, akár olyan mértékben is, amikor már szakember segítségét is szükségesnek érezzük.

Rengeteg impulzus

Meglehetősen rendszeres, hogy ilyen problémákkal keresnek fel – erősítette ezt meg Benák-Tömöri Judit klinikai szakpszichológus, aki szerint a konfliktus gyökere ott található, hogy kialakult egy illúziókra épülő világ, amelyhez mindenki hasonlítgatja magát.Régen nem volt nyilvános ennyire, ki hogyan éli a mindennapokat, illetve hogyan fejlődik a gyermeke. Ma már azonban rengeteg információ érhető el, a szülők pedig sokszor nem képesek kiszűrni a lényeget. Azt látják, hogy az ismerősök arról posztolgatnak például, hogy a gyermekük már tud biciklizni, vagy elolvassák egy könyvben, hogy mikor szokott kialakulni a szobatisztaság, és amint azt tapasztalják, hogy náluk valami nem így működik, máris kétségbeesnek, hogy valamit biztos rosszul csináltak – sorolta a szakember.

Hozzátette: ilyenkor csak azt felejtik el, hogy minden gyerek egyedi, és attól, hogy nem úgy fejlődik, mint a szomszéd, vagy nem felel meg percre pontosan a tankönyvi példának, semmivel sem rosszabb, mint bárki más.Hasonlóan saját szégyenként élik meg az anyák gyermekük sikertelenségét vagy például szexuális orientációjuk másságát is. Ezt szintén nevelési kudarcukként értékelik, miközben itt is csupán arról van szó, hogy a gyermek más, mint a többiek, nem arról, hogy rosszabb – hangsúlyozta Benák-Tömöri Judit.

Felesleges teher

Persze a sikerek posztolgatásának is megvan a maga veszélye a szakember szerint. Természetesen mindenki büszke arra, ha gyermeke kiválóan teljesít, ennek nyilvánosságra hozása azonban egy idő után már nyomást is helyez a családra. Hogy egy konkrét példát hozzak: első osztályban például szinte mindenki csillagokat és dicséreteket kap, hiszen cél, hogy sikerélményeket szerezzenek, másodiktól azonban már jöhetnek a negatív értékelések is. Ilyenkor, ha a szülő nem tudja realizálni gyermeke képességeit, és ettől függetlenül várja el ugyanazt a teljesítményt, mint korábban, amikor ország-világnak dicsekedett, az felesleges terhet rakhat a gyermekre – mondta a szakpszichológus.

Szuperanyukák

A szakember szerint egyébként alapvetően tévhit, hogy egy anyának tökéletesnek kell lennie, hiszen ha valaki erre törekszik, azt csak úgy érheti el, ha valamelyik másik területen deficitet okoz. Lehet például, hogy irigykedünk valakire, hogy minden óvodás rendezvényre szuperanyuként 4 tálca süteménnyel állít be, de lehet, hogy közben nem maradt ideje emiatt arra, hogy játsszon a gyermekével. Tökéletesség tehát sosincs, így sokkal reálisabb cél, ha elég jó anyákká szeretnénk válni. Ehhez pedig elég bizonyos szintű önkritika. Tegyük fel magunknak a kérdést egy adott helyzetben, hogy mennyire végeztük jól a dolgunkat, és ha volt benne hiba, legközelebb javítsuk ki. Ahhoz pedig, hogy ne legyünk túl kritikusak, ami azután a felesleges önostorozáshoz és a lelki problémákhoz vezet, érdemes másokat is megkérdeznünk. És persze sosem szabad magunkat másokkal összehasonlítanunk. Meghallgathatjuk persze a tapasztalataikat, de ne azért, hogy lemásoljuk, hanem azért, hogy ki tudjuk szűrni belőle a számunkra szimpatikus megoldásokat – javasolta Benák-Tömöri Judit.

És hogy mi az igazán fontos mutatója, hogy jó anyák vagyunk-e? Természetesen az, hogy milyen ember válik gyermekünkből. Ha boldog, kiegyensúlyozott, a családi pozitív mintákat továbbvivő felnőtt lesz belőle, az tökéletesen megmutatja majd, hogy jól csináltuk a feladatunkat. Ezt a visszaigazolást azonban csak 20-30 évvel a születése után kapjuk majd meg.