Húsz év munkáját ismerték el

2019.11.01. 07:45

Császár Antalné Nógrádi Zoltán polgármestertől vehette át a díjat

A közelmúltban Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere díjjal jutalmazta a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Mórahalom intézményének munkatársát, Császár Antalnét, aki 20 éve végzi elhivatottsággal az élelmezési feladatokat az otthonban.

A. T. J.

Császár Antalné munkáját díszoklevéllel ismerték el, amelyet Nógrádi Zoltán polgármestertől vehetett át. FOTÓ: MÓRA-NET TV

Október elsején ünnepelték az idősek világnapját. Ebből az alkalomból Mórahalom minden évben szórakoztató műsorral és vacsorával kedveskedik a szépkorúaknak, és a polgármester köszöntötte a meghívottakat.

Elhivatottan dolgozik

Idén Nógrádi Zoltán díjjal jutalmazta a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Mórahalom intézményének munkatársát, Császár Antalnét, aki már 20 éve végzi elhivatottsággal az élelmezési feladatokat az otthonban.

Császár Antalné Volford Mária a kilencvenes évek elejétől a szociális szférában dolgozik. Munkaköreiből és személyiségéből adódóan mindig kulcsfontosságú szereplője volt az otthon életének. Tevékenykedett raktárosként, műszakfelelős ápolóként, majd pedig élelmezésvezetőként, amit a mai napig végez.

Császár Antalné munkáját díszoklevéllel ismerték el, amelyet Nógrádi Zoltán polgármestertől vehetett át. FOTÓ: MÓRA-NET TV

 

Az intézményen kívül is ő felel a közétkeztetésben részt vevők diétás menüjéért, folyamatosan kapcsolatot tart a jó szándékú és segítőkész, adományokat felajánló helyi termelőkkel és vállalkozókkal, emellett a konyha kapacitásával segíti a városi és a megyei intézmények rendezvényeit. Munkatársait kellő határozottsággal és következetességgel, ugyanakkor emberi alapértékek mentén irányítja, folyamatosan biztosítja a rábízott szolgáltatás stabilitását és egyenletes minőségét.

Példaértékű munkát végzett

Marika néni az ünnepségen vehette át a város kitüntetését, ahol elhangzott: rugalmasságával és állhatatosságával minden területen példaértékű munkát végzett élete során, teherbírása és elvhűsége kiemeli munkatársai közül. Mindennapi munkája nem kötelezettséget, hanem életfeladatot jelent számára. Császár Antalné még szabadnapjain sem hagyta ott soha teljesen munkáját, állandó elhivatottsággal, odaadással kezeli az élelmeztetést. Nincs olyan rendezvény, amikor ő hátradőlve szórakozhatna, nincs olyan esemény, melyre ne a háziasszony izgalmával készülne – mondják róla munkatársai. A város és az otthon lakói is sokat köszönhetnek neki, aminek most egy díszoklevél is emléket állít.

Örül az elismerésnek

– Váratlanul ért, de nagyon örülök neki – mondta lapunknak a díjazott, akitől azt kérdeztük, mit érzett, amikor megkapta az elismerést. – Örülök annak is, hogy 20-25 év munkáját nem felejtették el, jólesett, hogy odafigyelnek rám és a munkámra. Az intézményvezetőnek és a képviselő-testületnek is hálával tartozom, hogy méltónak találtak az elismerésre. Az ember mindennap próbálja a legjobbat kihozni magából, igyekszem mindennap odatenni magam és lelkiismeretesen végezni a munkámat. Sok mindenki más is megérdemelné a díjat – fogalmazott az elismeréssel kapcsolatban Császár Antalné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!