közfoglalkoztatás

12 hónapja
Suki Zoltán
A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére - Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára - is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot. Ezt jelentették be a Csongrád Megyei Kormányhivatalban kedden.
1 éve
V. A.
Négy szociális szövetkezet termékei is színesítik az idei Közfoglalkoztatási Adventi Kiállítás és Vásárt, amelyen kézműves portékákból, ékszerekből, továbbá adalékanyagoktól mentes, egészséges élelmiszerekből is válogathatnak az érdeklődők a kormányhivatal központi épületében.
2 éve
Míg 2015-ben még 602 közfoglalkoztatottnak adott munkát Hódmezővásárhely, idén már csak 295-nek, úgy, hogy még ötvenet tudnának alkalmazni - ismertette a tendenciákat Hegedűs Zoltán alpolgármester a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
szponzorált tartalom
Az elektromos autó töltő a vendéglátást is felvillanyozza
Száz film versenyez a Bujtor István Filmfesztivál fődíjáért
Koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget.
Nem kért védőügyvédet a christchurchi mészárlás elkövetője
Életfogytiglani börtönbüntetés várhat rá.
Öt kisrepülőgép megsértette a magyar légteret Nógrád megyében
Nem teljesítették bejelentési kötelezettségüket és repülési tervvel sem rendelkeztek.
Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták
Eddig hat országban kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről.
Tényleg kivonulhat a Tesco Kelet-Közép-Európából?
Sajtóértesülések szerint a brit lánc régiós vállalkozásait a Schwarz-csoport veheti át, ehhez tartoznak a Lidl és a Kaufland áruházláncok.
A kapitalista fehér felsőbbrendűségből ered, hogy az embernek szeretnie kell a munkáját
BLM vancouveri szervezetének társalapítója szerint a jól végzett munkát minden más elé helyező megbízható kifejezés a gyarmatosítás korából származik.