Szegedi Ítélőtábla

1 hónapja
Több mint száz kilogramm ha­sist és csaknem kilenc ki­ló marihuánát próbált 2017 de­cemberében Magyarországra csempészni az a szerb férfi, akit a Szegedi Ítélőtábla jogerősen elítélt.
3 hónapja
Százötven évvel ezelőtt, 1869. július 15-én hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvénycikket. Erre emlékezve lett 2000-ben július 15-e a bírák és igazságügyi alkalmazottak napja. Ahogy azóta minden év­­­­ben, idén is rendeztek ebből az alkalomból egy ünnepséget a Szegedi Ítélőtáblán, amelyen há­­rom bíró és két igazságügyi al­­kalmazott munkáját is elismer­ték.
4 hónapja
Suki Zoltán
Még ebben a hónapban hozhat jogerős ítéletet a Szegedi Ítélőtábla abban az embercsempészési ügyben, ami azért indult, mert 71 ember, köztük gyerekek fulladtak meg egy teherautóban, még 2015-ben Ausztriában. A per másodfokú tárgyalása csütörtökön kezdődik. Öt tárgyalási nap lesz Szegeden, ahol ennyire komoly biztonsági intézkedésekre még nem nagyon volt példa.