2024.02.07. 07:50
Szarvas Andi megmutatta új párját
Egy táncosnő volt férjével szerettek egymásba.

Egyre komolyabb lehet a kapcsolat Szarvas Andi és Molnár Andrea volt férje, Zsolt között, hiszen már nem titkolóznak tovább, közös képet osztottak meg az egykori szépségkirálynő közösségi oldalán. A Farm VIP egykori játékosa korábban elárulta, hogy váratlanul jött az életébe az új szerelem, de szinte azonnal érezték, hogy nagy az összhang közöttük.
„Épp egy fotózásról indultam haza, amikor Zsolti meglátott az utcán... Felismert, majd később az Instagramon írt rám, ami persze végződhetett volna rosszul is, hiszen nem jellemző, hogy ismeretlenek üzenetére válaszolok, de valamiért akkor mégis másként cselekedtem. Egy jó darabig csak leveleztünk, majd elkezdtünk telefonon is beszélgetni. Tulajdonképpen nem is gondoltam arra, hogy köztünk kialakulhat valami, hiszen úgy voltam vele, a nyarat szeretném egyedül tölteni. Azonban a telefonbeszélgetéseink egyre inkább elmélyültek és egyre hosszabbra nyúltak” – mondta korábban Szarvas Andi, aki úgy érzi, hogy megtalálta a valóban hozzáillő embert, írja az Origo.

Bulvár-celeb
- A TV2 két sztárja most először vezet együtt műsort (videó)
- Szoboszlai Dominik és a Liverpool már húsvétvasárnap bajnok lehet
- Ennyi idő után biztonságos a volán mögé ülni, ha lecsúszik egy-két rövidital
- Egy rossz reggeli rutin hazavágja az egész napot – ezeket a szokásokat jobb kerülni
- Fontos üzenete van a házszámnak