Rekordon a foglalkoztatás

2022.01.06. 09:55

A magasabb minimálbérrel a foglalkoztatáshoz kötődő juttatások is nőnek az újévben

A bérminimumokkal együtt a magasabb bérkategóriákban is nőhetnek a fizetések Magyarországon - mondta Bodó Sándor.

A kötelező legkisebb bérek érdemi emelésének köszönhetően a kapcsolódó juttatások is nagymértékben emelkedtek 2022 januárjától - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint az államtitkár hozzátette: számos ellátás, támogatás mértéke kötődik a minimálbérhez, garantált bérminimumhoz a foglalkoztatáspolitika területén is. A kötelező legkisebb munkabér közel ötödével nőtt az újévben, ezzel a háromszorosát teszi ki a 2009-es szintnek. Az emeléssel egyebek mellett a közfoglalkoztatási bér havi bruttó 100 ezer forintra, az álláskeresési járadék maximális összege pedig havi 200 ezer forintra növekedett.

A foglalkoztatás rekordokat dönt, a hazai bérek a járványhelyzetben is folyamatosan nőnek, a munkanélküliek aránya 2010 óta harmadára csökkent. A kormány célja, hogy a dolgozók minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből. Ennek megfelelően a munkaadókkal és munkavállalókkal megkötött megállapodás szerint januártól 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és 260 ezer forintra a szakmunkás bérminimum. A béremelések érdekében a kormány összességében 750 milliárd forintos adócsökkentésekkel segíti a vállalkozásokat - emlékeztetett az államtitkár.

A kötelező legkisebb keresetekhez igazodva 16,8 és 19,5 százalék közötti mértékben nőtt többféle foglalkoztatáspolitikai ellátás, támogatás. 2022-től a közfoglalkoztatási bér havi bruttó 100 ezer forint, míg a közfoglalkoztatási garantált bér havi bruttó 130 ezer forint.

2010 óta a harmadára csökkent a munkanélküliség, az álláskeresési járadék maximális összege havi 200 ezer forintra, a nyugdíj előtti álláskeresési segély (NYES) maximális összege pedig havi 80 ezer forintra emelkedett.

A kormány jelenleg is támogatja az új álláshelyek létrehozását, az álláskeresők elhelyezkedését. A foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvény rendelkezése szerint, ha a támogatás folyósítása alatt emelkedik a kötelező legkisebb munkabér vagy a garantált bérminimum, akkor az állami foglalkoztatási szerv az emelés arányában, az azt követő időszakra, a munkaadó kérelmére megnövelheti a támogatás összegét. A Vállalkozások munkaerő támogatása és a munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatások esetében tehát a munkaadók a már megállapított támogatás emelését kérhetik. Az újonnan kérelmezőknél az alacsony iskolai végzettségűek esetében a munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás maximálisan igényelhető mértéke havi 193 347 forintról 226 ezer forintra emelkedik. A fiatal szakképzetteknél az igényelhető támogatás legmagasabb összege havonta 438 ezer forintról 520 ezer forintra nő. A hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásánál 251 100 forintról 300 ezer forintra ugrik a kérhető legnagyobb havi hozzájárulás. A Vállalkozások munkaerő támogatása programban mostanáig 31 ezer álláskereső felvételéhez ítéltek meg összesen 17 milliárd forintot - tette hozzá.

Bodó Sándor kifejtette: "a bérminimumokkal együtt a magasabb bérkategóriákban is nőhetnek a fizetések Magyarországon. A közel kilenc éve töretlenül emelkedő reálkeresetek miatt egyre jobban megéri hazánkban dolgozni. A magyar munkavállalók az utóbbi években átlagosan egy-egy havi keresettel többet vihettek haza".

Borítókép: Dolgozók az Axis Bentonit Kft. erdőkövesdi üzemében 2021. április 16-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában