Szegedi hírek

2023.12.20. 11:00

A Géniuszok Géniusza lett a szegedi reumatológus

Másodjára is sikerült megnyernie Kovács Attilának a Géniusz című műsort, így a szegedi reumatológus főorvos vitathatatlanul a kvízmesterek legjobbjává vált. A legjobbak összecsapásában négy ellenféllel szemben 16 párbajából mindössze hármat veszített el.

Timár Kriszta

A legjobb kvízjátékosok közül is a legjobb lett Kovács Attila. Fotó: DM

Hétfő este véget ért az ATV Géniuszok Géniusza című vetélkedője, amelyben a csatorna legeredményesebb 16 kvízjátékosa csapott össze egy egyenes kieséses bajnokságban. A Géniusz korábbi, 2 évadának összesen 60 adásában mindössze egyetlen játékosnak sikerült elvinnie a fődíjat és ezzel a Géniusz címet. A szegedi származású, de jelenleg Kiskunhalason praktizáló reumatológus főorvos, Kovács Attila így a verseny legnagyobb esélyese volt, de mint azt többször hangsúlyozta: mindenki nagy tudású játékos, így a végeredmény egyáltalán nem borítékolható.

Mindenesetre szépen menetelt adásról adásra, ráadásul nem is akárhogyan. Első két ellenfelét 4:1-re győzte le, a döntőbe jutásért pedig egy 4:0-s játékot játszott.

 Magam sem tudom, hogy fordulhatott ez elő, kiváló játékosok 

– értékelte a döntő kezdetén saját teljesítményét. Ellenfele, a banki elemzőként dolgozó Hutnik Manó ugyanakkor szoros meccsekkel jutott el a döntőbe és nem is osztotta Kovács Attila véleményét, miszerint kérdéses lenne a játék végkimenetele. – 

Nem sok esélyem van, de azt meg kell ragadni 

– mosolygott.

Az első párbajt Hutnik Manó kezdte, de Kovács Attila már rögtön az első kérdésnél rabolni tudott. Végül azonban nem volt egyszerű a kör, mert Attilán a sport, Manón pedig a nyelv és irodalom témakör fogott ki többször is. Az ide-oda dobált labdákat végül a szegedi reumatológusnak sikerült lecsapnia és 10:5-re nyerte meg az első párbajt. A másodikban a földrajz és a film és tévé témaköröket adogatta egymásnak a két játékos, ebben a körben Kovács Attila 10:3-ra nyert. 

Erre számítottam

 – jegyezte meg kissé szomorkásan Hutnik Manó, mire a műsorvezető, Gundel-Takács Gábor megjegyezte: ki kéne hívnia egy futóversenyre. 

Igen, abban lehet, hogy több esélyem lenne 

– kontrázott a jó humorú ellenfél.

A gyorsasági fordulóban Kovács Attila – ahogyan néhány korábbi adásban már megszokhattuk tőle –  ismét dalra fakadt egy kérdés kapcsán, Balu kapitány kalandjainak főcímzenéjét idézve és ezt a párbajt is megnyerte. A negyedik körben sikerült Hutnik Manónak pontot szereznie, így jött egy újabb, gyorsasági párbaj. És bár nagyon úgy tűnt, hogy Kovács Attila itt sem akarta eldönteni a játékot, mert 6:3-as állásnál mintha jelzett volna ellenfelének, majd a következő két kérdésnél nem nyomta le a gombját, hagyta, hogy ellenfele szerezzen pontokat. Végül látszott, hogy a mindent eldöntő kérdésre Hutnik Manó nem tudja a választ, így azt Kovács Attila megválaszolta és ezzel megnyerte a műsort.

A szegedi származású reumatológus főorvos tehát a Géniusz után a Géniuszok Géniusza címet is bezsebelte, egyeduralkodóvá válva ebben a vetélkedőben. A legjobbak csatájában összesen 16 párbajt vívott 4 ellenféllel, és ezek közül csupán hármat veszített el. Ahogy Gundel-Takács Gábor fogalmazott, lenyűgöző és megkérdőjelezhetetlen a tudása, amellyel most 5 millió forintot nyert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában