Szegedi hírek

2024.05.24. 20:42

Kétszázezer forintot nyert fogadásból egy szegedi férfi Balázséknak köszönhetően – Galéria

Timár Kriszta

Szegedről szólt a Balázsék péntek délután. Fotó: Gémes Sándor

Szeged. Az országjáró hét utolsó állomásaként pénteken Szegedre érkezett a Balázsék című rádióműsor. A Magyar Ede téren – amelyet Sebestyén Balázs következetesen Lófara térként emleget – felállított üvegstúdióban ezúttal csak a műsorvezetők kétharmada volt látható. Ráskó Eszter Nyíregyházára utazott, de megígérte, hogy legközelebb ő is jön.

 Még mindig nem tudtunk meggyőzni benneteket, hogy nem történik itt semmi. Hihetetlen, hogy ennyien vagytok

 – fogadta délután 5 órakor a teret megtöltő tömeget Balázs, aki annak kapcsán is örömét fejezte ki, hogy végre nem szakadó esőben és orkán erejű szélben, hanem szikrázó napsütésben találkozhatnak rajongóikkal, az előző városokban ugyanis nem volt hozzájuk kegyes az időjárás. A különböző jétékokon összességében több százezer forintot lehetett nyerni. Egy 30 éves hölgy például azért vihetett haza százezer forintot, mert fejbe ütötte Rákóczi Ferit. Cserébe viszont utólag elárulta, hogy a kihívás lényege, miszerint ezt egy dobozból, vakon kellett volna megoldani, a megfelelő lyukon kibokszolva, elvesztette értelmét azzal, hogy mindent lehetett látni a vékony fekete szöveten keresztül. De olyan is akadt, aki privát versenyen nyert kétszázezret: fogadott, hogy 2 percen belül adásba kerül – és így is lett. Más kérdés, hogy utána a Médiahatóságot kiszolgálva be kellett mondani, hogy a műsorvezetők elhatárolódnak az alkoholfogyasztástól.

A rádiósok Szegeden is megrendezték a Zs-Faktor tehetségkutatót, kiszórtak rengeteg repiajándékot és egész délután ingyen hotdoggal látták el a sorban állókat támogatójuk jóvoltából. Rákóczi Feri vezetésével pedig vonatoztak is a közönség bevonásával a téren egy AI-által írt mulatós dalra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában