2021.04.15. 16:37
Alsóvárosi retro – szerencsét hoz még a Trabant?
Zöld Trabantot látok, szerencsét találok – a mai negyvenesek még emlékezhetnek erre a mondásra gyerekkorukból.

Ma már bármelyik Trabantra érvényes lehet a mondás, olyan ritkán látni a papírkocsit az utakon, amivel gyerekkoromban még a Tátrát is megjártuk. Alsóvároson, a Tisza Lajos utcában láttuk ezt a világosbarna példányt, egy érdekes rózsaszín ház előterében, amit már évek óta nézegetünk. Olyan utcaképet adott ki a kettő együtt, mintha évtizedeket mentünk volna vissza az időben.
Az épület régi parasztház ránézésre, a feltűnő rózsaszín nem tudjuk, mikori – amikor megjelentek az ablakoknál az égésnyomok, szinte biztosra vettük, hogy lebontják. Ám amikor mozgást láttunk a háznál, megkérdeztük: bontás nem lesz, csak renoválás, a szín nem marad.

Az autó, a Trabant meg a keletnémet autóipar gyöngyszeme, amit papír-Jaguarnak is becéztek. A karosszéria valójában nem papír, hanem duroplast: gyapothulladékból és fenolból készített, saját fejlesztésű műanyag. Valamikor erre is éveket kellett várni, nemcsak a vonalas telefonra.
1991-ig 3,1 milliót adtak el különböző típusaiból, ebből kicsivel több mint 38 ezer volt négyütemű. Egy 1957-ben fellőtt szputnyikról kapta a nevét, Amerikában 1977-ben az év autója lett. Talán azért, mert ott nem nagyon használták.
Szegedi hírek
- Életveszélyes pillanatok Szegeden, többtonnás tető repült a viharban – videóval
- Hatalmas a káosz Szegeden, kidőlt fák nehezítik a villamos közlekedést – képekkel, videóval
- Hihetetlen, mit rejt Szeged múltja, ezek az épületek a zsidóság örökségét őrzik
- Gigaberuházás indulhat, egyre közelebb az álom!