Pusztaszer

2021.06.23. 15:53

Ismét költ a kis csér

A kis csér Európa legkisebb csérféléje a Duna és a Dráva kavicszátonyain, a Kiskunságban és a Hortobágyon mindig is kis számban fészkelt.

Munkatársunktól

Fotó: Mészáros Csaba

A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozó, Csanytelek–Tömörkény–Baks által közrefogott Csaj-tónál legutóbb 1970-ben volt sikeres költése, mivel azonban a költőhely a következő évben víz alá került, így el is tűnt onnan.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság idén a halastórendszer 9-es tóegységében alacsonyan tartott vízszinttel zátonyokat hozott létre, amelyek ideális fészkelőhelyet biztosítanak a partimadaraknak, sirályoknak és cséreknek.

A zátonyokon 260-275 pár gulipán, 54 pár gólyatöcs és 14 pár küszvágó csér rakott fészket, ami már önmagában is jelentős eredmény. Madarászkörökben különösen nagy izgalmat keltett, hogy három pár kis csér is fészkelésbe kezdett. Je­­lenlétüket többen észlelték júniusban, és Szél Antalnak, a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának sikerült azt is megfigyelnie, hogy két párnak már tojásos a fészekalja.

Fiókái kikelés után pár nappal elhagyják a fészket, és a közelben várják eleséggel ér­kező szüleiket. Apró halakat, rákokat esznek, de repülő ro­varokat is elkapnak. A kis csér a nála gyakoribb küszvágó csér­­től, költési időben, feltűnő fehér homlokfoltja, fekete végű sárga csőre és lába, valamint jóval kisebb mérete alapján különböztethető meg. Hazánkban a kis csér fokozottan védett faj, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 500 ezer forint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában