Ruzsa

2022.01.26. 09:02

Önkormányzati dolgozók buliztak

Tizenöt éves hagyomány Ruzsán, hogy a képviselő-testület vendégül látja egy vacsorára és az ahhoz kapcsolódó kellemes estre az önkormányzat intézményeinek és az iskolának a dolgozóit.

Arany T. János

Forrás: Fodor Szabolcs

Forrás: Fodor Szabolcs

– Amikor 2006-ban polgármester lettem, megjelent nálam a vadásztársaság akkori elnöke, és mondta, hogy hozná a vadhúst. Néztem ki a fejemből furcsán, hogy minek. Mondta, hogy azért, mert ők minden évben rendeznek egy bált a művelődési házban, amit ők mint civil szervezet megkapnak térítésmentesen, és ő ezt így köszöni meg. Mivel nem az én ebédlőmet kérték kölcsön, elgondolkodtam, hogy mit lehetne csinálni a vaddisznóval, és arra jutottam, csináljuk azt, hogy megeszik az önkormányzat dolgozói – idézte fel a ma már hagyományos vacsoraest történetét Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere. 

Folyamatosan változott 

Az ötletet, hogy a képviselő-testület lássa vendégül az önkormányzat intézményei és az iskola dolgozóit, mindenki támogatta, így 2006 óta a tavalyi év kivételével minden évben megrendezik. Az első még tényleg csak egy vacsora volt, majd éveken át az iskola drámapedagógusai szerveztek játékos feladatokat, volt amikor pályázati forrásból tudtak előadót hívni, jöttek humoristák, volt, hogy a testületből zenélt valaki, két éve pedig fiatalemberek keverték a koktélokat látványosan. 

Kiéhezve az együttlétre

 

– Attól függetlenül, hogy mi látjuk vendégül a dolgozókat, mindenki próbál hozzátenni, a művelődési ház dolgozói előkészítik a termet, a konyha dolgozói elkészítik az ételt. Volt, amikor a felszolgálásban, mosogatásban segítettek egy intézmény dolgozói. Ez a mostani az egyik legjobban sikerült hangulatú este volt, aminek az lehet az egyik oka, hogy ki vagyunk éhezve arra, hogy együtt legyünk, és ki tudjunk közösen kapcsolódni annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a helyzettel– fogalmazott Sánta Gizella. 

Összetartozás 

A polgármester úgy fogalmazott, amikor felidézte a hétvégi eseményeket, hogy borzasztó jó érzés volt látni, mennyire jól érzik magukat az emberek, és hogy egy ilyen viszonylag egyszerű dologgal, mint egy közös vacsora, jó szórakozást és gondtalan perceket lehet nyújtani azoknak, akikkel minden nap együtt dolgoznak. 

– Ebben a valójában nem túl nagy ötletben az összetartozás, közösségépítés tükröződik vissza. Ez mindent megér – tette hozzá. 

 

Szemléletformáló ajándék

A ruzsai önkormányzati bulin minden alkalommal valamilyen apró ajándékot kapnak a dolgozók. Korábban karácsony előtt rendezték a vacsorát, de mivel az mindenki számára zsúfolt időszak, áttették év elejére, de az ajándék maradt. Idén a vízmegtartó LIFE projektből műanyag vízgyűjtő edényeket vásároltak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában