Az algyői túra páratlan a Tisza mentén

1879. március 5-én törte át a Tisza a gátat Petresnél, amelynek következtében Algyő és Sándorfalva is víz alá került, az előbbi településen csak a Szent Anna-templom maradt meg. Az eseményről már három éve teljesítménytúrával emlékezik meg Algyő, idén éppen március 5-én szervezte meg a Petres Árvizi Emlékfutást és Teljesítménytúrát az Algyői Tisza Szabadidő-, Sport-, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület (ALTE). 
 

A korábbi két évben csak irigykedve néztem azokat, akik gyalogosan, kerékpárral vagy futva csatlakoztak a programhoz, idén viszont úgy döntöttem, én is nevezek, a 28 kilométeres sétára pedig a párom is velem tartott. Az indulás előtt Füzesy István alpolgármestertől, az ALTE elnökétől megtudtuk, a túra megmutatja az árvíz elleni védekezés erejét, valamint azt az erőt is jól tükrözi, amely az árvíz után a mai Algyőt és a mai Sándorfalvát újjáépítette. 
 

Jó érzéssel töltött el, hogy ennek az erőnek mi is a részesei lehetünk. De Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának szavai is motiváltak, ugyanis ő a rajt előtt azt mondta, hogy az algyői teljesítménytúra egyedülálló kezdeményezés, nincs párja a Tisza mentén. Lendületet adott, hogy egy ilyen különleges programnak lehetek a résztvevője. 
 

Egyébként az igazgató be­­számolt arról a tárlatról is, amely a rendezvény ideje alatt volt megtekinthető a Szent Anna-kikötőben. Mint mondta, nemcsak a megemlékezés napja március 5., hanem az ünnepé is, hiszen 1879 óta nem történt akkora árvíz az Alsó-Tisza vonalán, csupán kisebbek voltak, de azokat sikeresen kezelni tudták. A kiállítás az 1879-es tragédiát, valamint a sikeresen kezelt kisebb árvizeket szemléltette. Bár sokat hallottam már arról, hogy mekkora pusztító erővel bírt a víz, mégis megdöbbentő volt a kiállítás anyaga. 
 

A Tiszába dobták a szent maradványait 
 

A 28 kilométeres túra vonala több nevezetességet is magába foglalt, rögtön az induláskor, a gátra felkanyarodva Nepomuki Szent János, vagyis a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, egyes helyeken a fuldoklók, bányászok patrónusának szobra mellett haladtunk el. 

Erről azt tudtuk meg, hogy korábban az úgynevezett gabonakikötő töltésszakaszán állt Algyőn, de az 50-es években a vandálok összetörték, a darabokat a Tiszába dobták. 60 év elteltével, 2017-ben viszont az ALTE kezdeményezésére újból felállították a szobrot, amely az eredeti talpazatot kapta meg, Bánvölgyi László szobrászművész pedig arra törekedett, hogy az eredeti szoborhoz nagyon hasonló művet készítsen, ebben egyetlen, nem túl jó minőségű fotó volt a segítségére. 

A szobor egyébként közadakozásból készült el, a lakók mellett az egyházmegye és a polgármesteri alap segítette elkészülését. 
 

Széllel szemben az alföld tengersík vidékin 
 

A töltésen továbbhaladva, de folyton az egyetlen ellenségünkkel, a széllel küzdve eljutottunk az Algyői-főcsatornához, amelyről azt érdemes tudni, hogy pontyot, amurt, kárászt, törpeharcsát, keszegféléket, süllőt, csukát és harcsát is lehet fogni benne. Azonban az Irmai hídtól felfelé, a nyugatra elterülő szakaszon, valamint a Tisza töltésétől Tökösi szivattyúig terjedő 340 méteres szakaszon, és a bal parton a Tisza töltésétől az első jelzőtábláig terjedő 60 méteres szakaszon tilos horgászni. 

Fontos, hogy a csónak használata a főcsatorna teljes területén tilos. 
 

A túra útvonalának 70 százaléka bitumenes úton vezetett, és bár sokan azt gondolnánk, hogy ez nagy könnyebbséget jelent, a végtagjaink nem így érezték, sokkal kényelmesebb volt a földúton és a fűben barangolni. Az 5,5-ös tempót végig tudtuk tartani úgy, hogy csupán 3-4 alkalommal tartottunk előtte edzést. Azt is futópadon, amelyen 1 órát sétáltunk. Így bátran kijelenthetem, hogy azok is nekivághatnak jövőre, akik hozzám hasonlóan sosem voltak túrázni, de kedvet kaptak hozzá, és a csodálatos élővilágunkban szeretnének gyönyörködni. 

Lenyűgöző táj tárul ugyanis azok elé, akik a gáton Sándorfalva felé haladnak, de ne lepődjenek meg, ha úgy járnak, mint mi, vagyis útközben Petőfi Sándor szavai jutnak eszükbe: „lenn az Alföld tengersík vidékin, ott vagyok honn, ott az én világom”. 
 

A szürke gémek jelezték: itt a tavasz 
 

Az útvonalnak része az Atkai- és a Sándorfalvi-gátőrház, a kettő között pedig egy több száz tagú szürkegém-csapatot fedeztünk fel, miközben azt állapítottuk meg, hogy igencsak itt a tavasz, hiszen udvarlásból nem volt hiány. 

A szürke gémek körében úgy zajlik ez, hogy amíg nem akad párra a hím, addig hangos kiáltásokat ad, majd amikor a tojóhoz közelebb kerül, nyomban pózolni kezd, vagyis a gémekre jellemző, S alakban behajtott nyakát kinyújtja, a csőrét pedig az égnek emeli. De amikor a tojó közeledni kezd hozzá, akkor már lehajtja a fejét, a csőrét pedig csattogtatni kezdi. 

A rekordfogások éllovasa az élővizek körében 
 

Túránk során a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozó, patkó alakú Atkai-holtágat is láttuk, amely a szabályozások eredményeként, átmetszéssel jött létre 1862–89 között a Tiszától nyugatra. Mintegy 6,8 kilométer hosszú és körülbelül 120 méter széles, a vize pedig igen mély. Horgászni is lehet benne, a www.atkaiholtag.hu szerint a holtág a rekordfogások éllovasa az élővizek tekintetében, ugyanis innen jelentik be a legtöbb kapitális halat a nem zárt, vagy mesterséges vízterületek közül. 
 

A Szent Anna-kikötőből in­­duló és ott is végződő túra fordulópontja 14 kilométernél, a Petresi emléktáblánál volt, itt szakadt át ugyanis 1879-ben a gát. Ide minden évben kihelyeznek egy oszlopot, ugyanis a startnál minden induló kap egy szalagot, azt kell felkötni rá. Első évben zöld, tavaly kék, most pedig sárga színű szalagot kellett eljuttatni a fordulóponthoz. 

Azok, akik innen egy picit továbbsétáltak, láthatták a Hét nővérnek nevezett, 880 centiméter törzskörméretű fehér nyárfát, amelybe évszámok vannak belevésve, a legfia­talabb ágába vésett szerelmes szív 1920-ból való. 
 

A puszta közepén állítottak emlékművet 
 

A fának egyébként 1935-ben nekiütközött egy repülőgép, amely ezután lezuhant, az egyik pilóta pedig életét vesztette. Lapunk 1935. július 4-i cikke szerint Nyári György volt ez a pilóta, aki egy sportre­pülőgéppel szenvedte el a szerencsétlenséget. Fraknóváry Gézával időjárás-felderítés céljából emelkedtek a ma­­gasba, majd mintegy 20 perces repülés után Dóc határában, a Pallavicini uradalom percsorai majorjánál a szántóföldre zuhantak. Fraknóváry pilóta súlyos sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. Az eset és Nyári György emlékére a dóci pusztában a Petresi töltésszakadástól nem messze, a szántóföld közepén egy különleges emlékművet állítottak. A túrázók ezt is szemügyre vehették. 
 

A túrát százhatvanan teljesítették, nekünk 5 óra alatt sikerült megtenni a huszonnyolc kilométert úgy, hogy csak a fordulópontban álltunk meg, amíg a szalagot elhelyeztük, ittunk egy pohár teát, és magunkhoz vettünk némi csokoládét és mazsolát, a szervezők ugyanis mindenféle finomsággal kedveskedtek a résztvevőknek. Még szalonnát is lehetett falatozni, ezt viszont kihagytuk, nem úgy, mint az al­­győi halászlét, a 28 kilométer után ugyanis azzal rendeztük a kalóriaszintünket.