Kihalóban van a mesterség

Kellemes idő van, talán még harminc fok sincs. Ezt egy nád­­tető adta árnyék hűvösében jól el is lehet viselni, de vajon milyen lehet a helyzet egy „emelettel” feljebb? Erről Rácz Pál mesélt nekünk, aki már negyven éve egyensúlyozik ég és föld között, hogy a százéves tetők épségén őrködjön. 

Első találkozásunk szinte mesebeli: a szél sodorja a nád bugáját, valóságos pihefelhő veszi körül, ahogy kitárja az Öregvár utcai ház kapuját. Ru­­hánk, hajunk egy pillanat alatt kiszőkül a pihéktől: jó kis ízelítő a nádtetőjavítás „szépségeiből”. 

Ennek iskolája nincs 

Általában ketten-hárman dolgoznak egy házon, a mostani munkát hárman csinálják. Mindannyian évtizedek óta a szakmában vannak, Rácz Pál 1982 óta dolgozik náddal, még a csongrádi nádüzemben kezdett ezzel foglalkozni. A képzési listákon azonban hiába keressük a nádtetőjavítót, ezt a mesterséget hivatalosan nem oktatják. 

 Ez olyan, mint a népdal, csak nem szájhagyomány, ha­­nem kézhagyomány útján terjed. Mi is a régi kollégáktól tanultuk, ennek iskolája nincs. Nem is nagyon kapkodnak utána a fiatalok, ez kemény fizikai munka – ez mondjuk meg is látszik rajtunk, fáj a lábunk, derekunk. Egy szál ötször ötös lécen áll az ember és dolgozik egész nap. Ha meleg van, az a baj, ha hideg van, az a baj, ha fúj a szél, az a baj. Nem könnyű munka, az biztos 

– beszélt szakmájáról Rácz Pál. 

Fönt veri az ötven fokot 

A panaszáradat egyáltalán nem kényeskedés: a szabad ég alatt végzett munkában az ember ki van téve az időjárás kényének-kedvének. Ha a ház előtt harminc fok van, akkor a tetőn majdnem kétszer annyi is lehet. 

A nád veri vissza a meleget: harminc-harminckét fokban nádközelben veri az ötvenet is, de még nagyobb melegben hat­­van fok is le­­het a tetőn. Sok mindent kitaláltak már, de ennél jobb szigetelőanyag a mai napig nincs. Nálam otthon vert fal meg nádtető van: kint lehet harminchat fok is, bent akkor is csak tizenhét van 

– dicsérte a nádtetőt a tetőfedő. 

Na, de hogy kerül a nád a tetőre? Ennek is megvan a maga rendje-sora. Az első lépés a bepakolás, ekkor felkerülnek a kévék a tetőre. Aztán jön a tömörítés, a nádat verik, hogy csak 4-5 centis darabkák álljanak ki: minden szál fedi a másikat, ettől nem ázik be a tető. A varrás során rögzítik a nádat a tetőn, hogy ne csússzon le. Ezeket a lépéseket annyiszor ismétlik, ahány léc van a tetőn. Aztán jön a tető beszegése, végül a lepucolása. 

Egy munka ideje sok mindentől függ: mekkora a tető, hány kontyos, hány ablak van rajta. Egy 130 négyzetméteres tetőt azért két hét alatt meg lehet csinálni, ha bontani is kell, akkor pár nappal tovább tart a munka. 

Csíp, vág, szúr 

Dolgoztak az ópusztaszeri nemzeti parkban, Szarvason, Békéscsabán is. Sokfelé hívják őket, mert akármilyen nehéz munka, valakinek ezt is meg kell csinálnia. 

 Nemigen foglalkoznak már ezzel az országban, kemény a munka. Nem szeretik, mert a nád csíp, szúr, vág. Annyi por van egy régi tetőben, hogy válykot köp az ember a műszak végére. Mindennap olyan koszosak va­­gyunk, mint a disznó, amelyik pocsolyában hempergett. Ez egyáltalán nem vonzó benne, de ezt szeretni kell. Akin egyszer a nádpihe megtelepedett, az nem bír meglenni nélküle 

– vallja Rácz Pál. 

Az azért szép ebben a munkában, hogy kint van az ember a szabad levegőn, kevés főnök ül a nyakunkon, meg nem kell a blokkolóórát leütni. Kell egy hajlam ahhoz, hogy az ember szeresse úgy megcsinálni a mun­­káját, hogy az szép legyen. Ha végignéz rajta, akkor ne legyen benne gödör, ne lógjon ki szál, és büszkén mondhassa el, hogy „ezt én csináltam” 

– összegezett a mester.