2023.03.11. 07:00
Jubileumi bál lesz a jogi karon

Archív Fotó: Karnok Csaba
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar a 2022/23-as tanévben ünnepli kolozsvári alapításának 150. évfordulóját. A „150 éve a magyar jogásztársadalom szolgálatában” címet viselő ünnepi tanévben március 31-én Alumni Bált rendeznek, ahová a Kar vezetése minden egykori és jelenlegi oktatóját és hallgatóját szeretettel várja – mondta lapunknak a kar dékénja.
Görög Márta hozzátette, hogy a 2022/23-as tanév célja, hogy a kar egykori és jelenlegi hallgatóival, valamint legfontosabb együttműködő partnereivel megemlékezzen, és egyúttal megünnepelje az elmúlt 150 év legkiemelkedőbb eredményeit, mérföldköveit.
Az esemény a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában lesz.
A dékán azt is elmondta, hogy az ülésrendben is tudnak segíteni. Ha vannak olyan társaságok, akik együtt szeretnének ülni a bálon, azok egy űrlap kitöltésével jelezhetik. Ez a kar honlapján található.
Maga a bál olyan lesz mint a klasszikus bálok. A program szerint az este 7 órai kapunyitás után lesz egy köszöntő, fél kilenckor kezdődik a svédasztalos vacsora, majd Csepregi Éva ad koncertet. Utána pedig az Útközband zenél egészen hajnalig.
Szegedi hírek
- A fiatalok szórakoznak, a lakók bosszankodnak, háború indulhat az Ipoly soron
- Ez a Honda már öt éve halott, szomorú sors vár rá
- Szívhez szóló elnöki üzenet a gyermekvédelem frontvonalában dolgozóknak – galériával
- Kullancsriadó Szegeden? Nem a fű a főbűnös, állítja a szakember
- Izgalmas rakomány gördült be az Erzsébet-Ligetbe, néhányan tudni vélik, mi lehet az