Vígh Éva: Engem kiválasztott az olasz nyelv és Itália

Foglalkozott az olasz reneszánsz művész-íróival, az olasz irodalomtörténettel és a 16–17. századi Itália udvarainak történetével, valamint kutatta a retorikát és etikát az olasz klasszicizmus értekezésirodalmában is Vígh Éva, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Olasz Tan­­székének egyetemi ta­­nára. Évtizedek óta oktatja és kutatja az olasz irodalomtörténetet, a barokk irodalmat, az udvari értekezésirodalmat, valamint a reneszánsz és a barokk kor eszme- és művelődéstörténetét. Eközben pedig több tucat olasz író művét fordította már magyarra, például Tommaso di Carpegna

Falconie­ri római középkorkutató történész

A férfi, aki Franciaország királyának hitte magát című könyvét is, amelyet nemrégiben Szegeden is bemutattak. 

Vígh Éva magáénak tudhatja már például az Olasz Köztársaság lovagi címét is, amelyet az olasz–magyar kapcsolatok ápolásáért végzett munkájával érdemelt ki.  

– Egyszerűen Itália szeretete indított el ezen az úton. A múzeumok, a kék ég, a tenger kéksége, a kávé, szóval mindaz, ami a mai napig vonzza az embereket, amikor először járnak Itáliában. Engem 13-14 évesen ragadott magával, és bár angol szakra vettek fel annak idején a Ságvári-gimnáziumba, azonnal elkezdtem magamtól olasz nyelvet tanulni. A középiskola után persze olasz szakra fel­vételiztem, majd a végzés után az Olasz Tanszéken he­­lyezkedtem el 1980-ban. Azóta is ott dolgozom, csupán 4 év kihagyás volt, amikor a Római Magyar Akadémia tudományos igazgatójának kértek fel, így tudományos programokat szerveztem Rómában, valamint a magyar–olasz kapcsolatok bemutatására fókuszáltam egész Itáliában – avatott be a szegedi Olasz Tanszék egyetemi tanára, korábbi tanszékvezetője.

A munkája a hobbija 

Kérdésünkre elmondta, az olasz művelődéstörténet iránti érdeklődése már egyetemista kora óta megvolt, éppen ezért könnyen hajlott ebbe az irányba a kutatásai során is, amelyekben kiemelt figyelmet kapott a reneszánsz művelődéstörténet, később pedig a barokk kor. Megjegyezte, a kezdetek olasz irodalmától egészen a 17. század végéig foglalkozott különböző szempontból többek közt az udvari értekezésirodalommal, a fiziognómia és a jellemábrázolás irodalmi és művészettörténeti vetületével, valamint az állatszimbolikával is. 

– Szórakoztatóak voltak számomra ezek a kutatási irányok. Mindig azt mondtam, hogy aki úgy végzi a munkáját, hogy valóban nem érzékeli a határt az elvégzendő feladatok és a kellemes időtöltés között, az nagyon szerencsés ember. Én szerencsésnek érzem magam, mert a munkámat hobbiként végzem. Úgy vélem, hogy amikor kiválaszt valakit egy kultúra, egy nyelv, akkor olyan affinitásban van része, hogy nem nehéz erőszakot elkövetni a jellemén, a viselkedésén, könnyen otthon találja magát az adott kultúrában, országban, nyelvben. Számomra az olasz nyelv, Itália ilyen – emelte ki. 

Vígh Éva szerint az olasz a világ egyik, ha nem a legszebb nyelve, aki azt megtanulja, később könnyebben boldogul majd a neolatin nyelvekkel, így a franciával, a portugállal és a spanyollal is. Rámutatott, szerencsés nyelv, ugyanis nyitást indukál más nyelvek felé, miközben olyan kulturális háttérrel rendelkezik a klasszikus görög–latin kultúrára épülve, amire a mi művelődésünk is alapvetően támaszkodik, amin az egész kultúránk alapul. 

Fordít és ír is könyveket 

Ahogyan azt az előbbiekben is említettük már, az Olasz Tanszék egyetemi tanára fordítói szemmel is nézi az olasz műveket, éppen azért az olasz költőkkel, írókkal is közelibb kapcsolatba került. Így van ez Torquato Tassóval, akinek elég sok értékezését fordította már le, de Baldassare Castiglionét is jól ismeri, akinek az Udvari ember című művét ültette át magyarra. 

– Az olasz írók és költők kö­­zös jellemzője az, hogy verbálisan rendkívül jól képzettek, rengeteget lehet tanulni tőlük. Fél mondatban elmondható dolgot úgy tudnak akár egy oldalon keresztül taglalni, hogy az egyáltalán nem unalmas, sokkal inkább szórakoztató. Rendkívül jól kommunikálnak, és retorikailag is jól képzettek, úgy tudják előadni a mondandójukat, hogy azzal abszolút meg­győzik a fordítót és az olvasót egyaránt – részletezte. 

Vígh Éva egyébként mintegy húsz tanulmánykötetet írt, szerkesztett itthon és Olaszországban, legutóbbi munkája az Állatszimbólumtár megjelentetése volt. Ennek elkészítésével jelentős adósságát törlesztette a magyar könyvkiadásnak, hi­­szen munkatársaival közösen több ezer éves állatszimbolikát térképezett fel. A kötet szócikkei az antik és a bibliai hagyományra épülő európai tradíciókból kiindulva az ennek szerves részét képező magyar művelődésre és népi kultúrára helyezik a hangsúlyt. Az olvasó A-tól Z-ig sorrendbe állított 123 szócikkben követheti nyomon a valós és képzeletbeli állatok szimbolikus jelentésváltozatait. 

Ristretto és margherita 

A beszélgetés során persze kitértünk arra is, hogy van-e kedvenc helye, étele vagy itala Olaszországban. Elárulta, a kávé alapvető, naponta többször is iszik, de csakis olasz ristrettót, délelőtt 11-ig egy kapucsínót is fogyaszt időnként. A városok közül Nápolyt és Rómát emelte ki, míg a pizza kapcsán azt mondta, a mar­gherita az igazi, hiszen azon nincs semmi olyan rátét, ami elronthatná a tészta, a sajt és a paradicsomszósz összhangját. 

Megjegyezte, valójában az egész olasz életérzés is ilyen végtelenül egyszerű, mégis a legjobbat hozzák ki belőle, ahogyan a pizzából is. Hozzátette, a magyar és az olasz konyhát tartja a világ legjobb konyháinak, éppen ezért kombinálni is szokta azokat, főleg a tészták esetében.