Rengeteg a napelem is

2022.10.22. 07:00

Pitvarosnak nem lesz gázszámlája

Biomasszakazánokkal fűtenek, napelemek is vannak az intézményeken.

Kovács Erika

Az önkormányzati csőben csak ilyen lakó van. Fotó: Radó Tibor oldala

Pitvaroson az elmúlt 12 évben számos energetikai beruházást hajtott végre az önkormányzat. Amint a védőnői szolgáltatás és a fogászat átkerül az új egészségügyi központba, nem marad egyetlen olyan intézménye sem a településnek, ahol gázzal kellene fűteni.

– Ettől kezdve tulajdonképpen nem lesz gázszámlánk – tudtuk meg Radó Tibortól, Pitvaros polgármesterétől. Hőszivattyút, napkollektort, napelemet, biomasszakazánt alkalmaznak, utóbbihoz a tüzelőt is saját maguk állítják elő hulladékfából. Az intézmények áramellátása sem kerül túl sok pénzébe a településnek, mivel az elmúlt években mindenhová napelemek kerültek.

– Valamennyi áramköltségünk lesz, de nem jelentős. A napelemes áramtermelésnél ha túltermelünk, „beadjuk” a hálózatba, éjszaka pedig „visszavesszük”. Az árak sajnos nincsenek szinkronban, vagyis a betermelés ára nem emelkedett, de a vásárlásé igen – jegyezte meg a polgármester. Viszonyításképpen megemlítette, a sajtóból úgy tudja, hogy a másfélszer akkora településnek, Székkutasnak 56 millió forint lesz a rezsiköltsége, Pitvarosnak pedig nagyjából a tizede, 5,6 millió forint.

Pitvarosnak egy olyan intézménye van, amely nem kötelező feladatot lát el, a művelődési központ. Nem tervezik, hogy bezárják. Ha ez meg is történne, nem sokat spórolnának, viszont a lakosság számos szolgáltatástól elesne.

– A célunk, hogy megtartsuk a szolgáltatásokat. Minden energetikai felülvizsgálatot megteszünk, mi is szabályozzuk majd, hogy hány fok lehet például a raktárakban, a folyosókon, vagy az olyan helyiségekben, ahol gyerekek vagy felnőttek ülnek. Optimalizáljuk a hőmérsékletet, amit szigorúan be kell tartani. Vagyis nem lesz 24 Celsius fok a könyvtárban, mert indokolatlan, a 20 fok azonban mindig meg kell, hogy legyen – mondta Radó Tibor. Hangsúlyozta, mostanra érett be az a munka, amit az energetikai takarékosság jegyében végeztek az elmúlt években. Ha ezt nem lépik meg, most nagyon nagy bajban lennének. A térségben úttörők voltak napelem-telepítésben, amiből mára már 4800 darab található Pitvaroson.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában