Helyi közélet

2020.02.06. 14:39

A Szeviép-perből kizárták a Szegedi Ítélőtáblát

A Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki a Szeviép-ügy harmadfokú eljárására a Kúria.

A bírák elfogultsági bejelentése után kizárták a Szegedi Ítélőtáblát a bűnügyi felügyelet megszüntetésével kapcsolatos, folyamatban levő ügy elbírálásából. – írja a Magyar Nemzet.

A harmadfokú eljárásra a bűnügyi felügyelet megszüntetése és a másodfokú ítélet után beadott fellebbezések miatt van szükség.

Az építkezésekkel foglalkozó cég több, mint tíz éve ment csődbe. A Szeviép hitelezőit az állam már 2010 után kártalanította. A cég vezetőit első fokon csődbűntett miatt elítélte a bíróság, de bizonyítottság hiányában a másodfok felmentette őket. az ügy politikai színezete feltűnő volt, a jobboldal többször is előhozakodott azzal, hogy a cég és városvezetés között kapcsolat áll fent, de ezeket Botka László korábban tagadta.

Januárban fegyelmi eljárást rendelt el a Szegedi Törvényszék elnöke Törvényszék büntetőkollégium-vezető helyettesével szemben. Akkor azt mondták, az igazgatási kérdések betartását ellenőrizték. Senyei György Barna, az OBH elnöke tavaly év végén a Szegedi Törvényszék elnöki posztjára kiírt pályázatot is eredménytelenné nyilvánította, és a vizsgálat végéig nem lesz meg a döntés. Az egyetlen pályázó az eddigi vezető, Tárkány-Szűcs Babett volt.

Az ügyben korábban megjelent cikkeink:

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában